Nehéz idők járnak Magyarországra. A kormányzat a kétharmados felhatalmazás mámorában teljesen elszállt magától. Azt képzelik, hogy néhány kokival és sallerrel rendreutasíthatják az egész világot. Ha nem térítjük őket gyorsan észhez, az ország végérvényesen elszigetelődik. Eljött az idő a kokik viszonzására
- írja az angoltanár, aki hobbiból animációkat is készít.Most meg ezt a flashjátékot, amin keresztül könnyedén elérhet a kezünk a Fideszes képviselőkig - igaz, csak virtuálisan, vagyis valószínűleg nem ez lesz a megfelelő orvoslás Orbánisztán bajaira. Ide kattintva indul a játék.
Soltész Imre, a játék készítője igyekszik leszögezni, hogy elhatárolódik mindenféle agressziótól, célja csupán néhány "baráti legyintés", hogy azzal hívja fel a figyelmet, vissza kéne venni az arrogáns hangnemből ott, a Parlament széksoraiban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!