"Csak hajtó vagyok, ne lőjetek!" - Visszatért a Vadászat Szombathelyre

Közel 40 éve jelent meg a Hobo Blues Band Vadászat című lemeze, aminek zsenialitását jelzi, hogy a szövegek ma is aktuálisak.

"A blues visszatér oda, ahová való, rétegzene lett belőle" - mondta Hobo, azaz Földes László 2005-ben, amikor interjút adott „Soha nem voltam zenész” – Interjú Földes László Hobóval 2005. December 11. 08:52 a Nyugat.hu-nak. Azóta kiderült, hogy Hobónak teljesen igaza volt, a Hobo Blues Band zenetörténelmet író Vadászat című nagylemezének koncertje is szép csendben, mintegy a háttérben zajlott le november 3-án, csütörtökön a szombathelyi Agora MSH-ban.

Hobo - Vadászat az Agora MSH-ban
Nagy Zoli

Fegyelmezetten ülő nézők, főként a korosabbak közül, látszott, hogy ez a műfaj a fiatalokat már nem mozgatja meg.

Pedig a magyar zenetörténetben helye van a Vadászat albumnak. Sok éves alkotói folyamat után 1984-ben jelent meg, és egyszerre okozott csalódást, döbbenetet, sikert, majd bekerült az időtálló alkotások sorába.

Hobo - Vadászat az Agora MSH-ban
Nagy Zoli

1984-ben már a vége felé járt a rockkorszak, a bluesra alig néhányan emlékeztek, és sorra érkeztek a habkönnyű konzumzenék. Nem sokkal korábban, 1980-ban jelent meg az LGT Loksi című, egyébként második dupla albuma, amire rá kellett írni, hogy a lemezborítón megjelenő téglafal "csak egy fal", nehogy valaki a Pink Floyd 1979-es The wall című, szintén dupla lemezére asszociáljon. Vagy, hogy mégis, ezt már nem tudjuk eldönteni.

Hobo - Vadászat az Agora MSH-ban
Nagy Zoli

Szóval, éppen egy olyan korszak végén jártunk, amikor a rockzene még társadalomformáló erő volt, a kultúra szerves része, gondolkodásra, értékválasztásra kényszerített, és nem az volt a szerepe, hogy háttérzajként funkcionáljon a fejhallgatónkban.

A Vadászat csalódást okozott a HBB törzsrajongóinak, hiszen nem a megszokott rockos hangzást, nem a megszokott, könnyen befogadható stílust hozta.

Hobo - Vadászat az Agora MSH-ban
Nagy Zoli

A lemez nagyon kemény, igaz, bújtatott társadalomkritikát fogalmazott meg, és mielőtt valaki örülne, hogy jól odamondtak a komcsiknak, szólunk, nem csak az akkor nálunk már hanyatlóban lévő rendszert kritizálta. Hanem mindent, ami hatalom, ami kizsákmányolás, manipuláció, képmutatás, önzés, árulás.

Az ember gyarlóságról szól, és arról, hogyan torzít el a hatalom, hogyan szakít szét kapcsolatokat, hogyan alázza meg és sodorja kétségbeesésbe, ösztönlétbe azokat, akik felett uralkodnak.

Hobo - Vadászat az Agora MSH-ban
Nagy Zoli

Hobo, mint szövegíró, ragyogóan ráérzett a hatalom színpadias mivoltára, arra, hogyan kényszerítik önmagukat és mindenki mást is olyan szerepekbe, amiket el kell játszaniuk, de kínzóan csak kényszerből teszik.

Éppen ezért a lemez üzenetei ma is aktuálisak. Aktuálisak voltak a '90-es, a 2000-es, a 2010-es években, és valószínűleg aktuálisak lesznek tíz, húsz év múlva is.

Hobo - Vadászat az Agora MSH-ban
Nagy Zoli

A közönség egyébként élvezte a tegnapi koncertet, de egy kicsit furcsán hatott, hogy miközben Hobo szabadságvágyról, mesékbe menekülő álomvilágról énekelt, a közönség szép szabályosan lepakolt székeken ücsörgött. De ez nem a nézők és nem a szervezők hibája. 2022-t írunk, a konzumzene korszakát, amikor a blues és a rock már a rétegkultúrába tartozik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra