Mikortól és meddig véd a Pfizer és a Moderna

Mikortól véd a Pfizer és a Moderna első vakcinája, mennyi időnek kell eltelnie a teljes védettségig, mennyire vagyunk védettek a második oltás után?

"Teljesen csak az védett, aki megkapta mindkét oltását. Aki a Pfizerből megkapta a második oltást már másnap védett lehet" – mondta nemrég Duda Ernő virológus. A nemzetközi kutatások szerint ennél akár előbb is felállhat az immunrendszer védelme a Pfizerrel, vagy a Modernával oltottak esetében. - írja az egeszsegkalauz.hu .

Akármelyik vakcinát is kaptuk: az immunitás nem alakul ki azonnal az első oltás után. Általánosan kb. 2 hét kell ahhoz, hogy a szervezet reagáljon az oltóanyagra és elinduljon az ellananyag-termelés. Ezalatt az idő alatt meg is lehet fertőződni a COVID-19-cel, ezért ahogy korábban írtuk, az első oltás után még figyelni kell a távolságtartásra, maszkot kell hordani stb. Szakértők világszerte egyetértenek abban, hogy 2-3 hétre van szüksége a szervezetnek az immunválasz eléréséhez.

Az mRNS vakcinák, tehát a Pfizer és a Moderna első oltásának beadása után két héttel részleges immunitás szerezhető meg. Viszont hozzátette azt is, hogy a második oltás beadása után két héttel „tízszeresére nő a semlegesítő antitestek száma”.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési Központja (CDC) is ezt támasztja alá, és honlapján a következőket közlik azzal kapcsolatban, hogy mikor tekinthetők „teljesen védettnek” az emberek: „Az emberek a Pfizer és a Moderna 2. oltása után két héttel teljesen immunizáltnak tekinthetők.” - írja a lap.

Az oltás első és második adagját követő immunitásra is van adat e két vakcina esetében. A Pfizer-BioNTech vakcina esetében kutatók az első és a második adag beadása közötti időszakban (ez 21 nap) 52 százalékos hatékonyságról számoltak be.

Az oltás hatékonysága azonban az első adag után valójában magasabb lehet ennél - írja a nytimes.hu. Brit tudósok elemzése szerint ugyanis az oltás hatékonysága az első vakcina beadása után 15 nappal már megközelítette a 89–91 százalékot.

Ezenkívül egy 2021-es tanulmány, amely az izraeli oltási kampány adatait foglalja össze arról ír, hogy a Pfizer-BioNTech vakcina első adagját követően az új fertőzéses esetek jelentős csökkenését figyelték meg. Az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) decemberben közzétett dokumentumában az áll, hogy a Pfizer és a BioNTech által készített koronavírus-vakcina az első adag beadásától számított 10 napon belül már erős védelmet nyújt a Covid-19 ellen.

A Pfizer és a BioNTech azt közölte, hogy a vakcinával elérhető 95 százalékos védettséget a második oltás után két héttel éri el a szervezet. A klinikai kutatásoknál a Pfizer második oltás beadása után 7 nappal már 95%-os hatékonyságot mértek.

Az FDA-hoz benyújtott dokumentumok a Moderna vakcina hatékonyságát részletezik. Ebben az esetben a kutatók azt találták, hogy a vakcina hatékonysága az első oltás után 14 nappal 50,8 százalékos volt, ezen az időszakon túl viszont 92,1 százalékos védettséget mértek.

A korai tesztelések alapján a kutatók még mindkét vakcina (Pfizer és Moderna) esetében azt találták, hogy az első oltás után még gyenge védettség tapasztalható. Viszont a második oltás után már sokkal erősebb immunválaszt figyeltek meg. Elmondható, hogy az első vakcina elkezdi felépíteni a védelmet, míg a második dózis megerősíti ezt a védelmet.

A healthline.com egy még publikálás előtt álló tanulmányt idéz. Ez a tanulmány 63 napig követte azokat, akik már megkapták a második oltásukat is. A kutatók a második oltást követően erős antitest-választ figyeltek meg. Míg az antitestek szintje az idő múlásával lassan csökkent, a 63. napon az érték továbbra is magas maradt.

A kutatók külön tanulmányt is közzétettek a Moderna vakcina elleni immunválaszról, amelyet a második oltás után 90 napig figyeltek. Bár a tanulmány meglehetősen kevés, 34 résztvevő bevonásával készült, az elmondható, hogy a második dózist követően magas volt az antitestek mennyisége. A fent tárgyalt Pfizer-BioNTech tanulmányhoz hasonlóan az antitest szintje az idő múlásával lassan csökkent. Az immunitás azonban a 90. napon is magas szinten maradt. - összegzi a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19