Valentin nap, szép rózsaszál? Hagyjuk már, a rózsa a virágok szürke eminenciása ezekhez a növényekhez képest!

Csodálatosan kreatív az Anyatermészet. Na meg az ember is, de inkább az Anyatermészet.
Unger András

A Kiskertpiac egy szuper budapesti kezdeményezés, ami a városi kertészeket és az olyan virágszeretőket hozza őket, akik egyszerre a dizájnba is bele vannak zúgva tövig. Ők aztán néhanapján kipakolják, amilyük van, és ezeket meg lehet vásárolni. Így történt ez most vasárnap is, amikor a Valentin-nap közeledtével kifejezetten ráugrottak az árusok a szerelemvonatra, azaz ilyen tematikájú portékákat is szétterítettek a kézművestudatos asztalkákon.

Mutatjuk fotókon, hol tart 2017-ben a szexi virágdizájn, meg ami mögötte, előtte és mellette van, legyen az csomagolástechnika vagy fancy dekoráció. Itt:

Unger András
Unger András
Unger András
Unger András
Unger András
Unger András
Unger András
Unger András
Unger András

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.