A közelmúltban olvasóink többsége arra szavazott
Lezárult szavazásunk: a szombathelyiek a járvány ellenére is szeretnének adventi vásárt 2020. October 27. 11:31 , hogy járvány-ide vagy oda, mégiscsak meg kellene tartani a hagyományos adventi vásárt a szombathelyi Fő téren.
Úgy tűnik, errefelé hajlik a szombathelyi városvezetés is.
A tegnapi közgyűlésen Nemény András polgármester bejelentette: ha a helyzet nem durvul el, idén is lesznek karácsonyi árusok a Fő téren.
Az indoklás szerint az emberek amúgy is vásárolnak, és ezek a pavilonok legalább a szabadban vannak, nem úgy mint például egy bevásárlóközpont üzletei.
Az árusítást nemcsak térben, de időben is széthúzzák. Ez utóbbi annyit jelent, hogy még korábban jelennek meg az árusok a téren.
Ugyanakkor annyiban mégsem hasonlít a vásár a korábbi évekhez, hogy nem lesznek programok, sőt színpad sem, ami egyben azt is jelenti, hogy a szilveszternek is annyi.
Legalábbis ami a szokásos belvárosi tömegrendezvényt illeti.
A polgármester közlése szerint az adventi gyertyák átköltöznek a Berzsenyi térre, erről már egyeztettek a püspökkel és a megyével is.
Részben ide tartozik az a felajánlás, amit Horváth Gábor képviselő tolmácsolt a közgyűlésen: Brenner Árpádné (Kati néni) felajánlotta a jegenyefenyőjét a térre.