Október közepén derült ki,
Lefújták a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt 2020. October 12. 18:08 hogy idén adventkor nem rendezik meg hagyományos formában a nagy budapesti adventi vásárt a Vörösmarty téren, amit Európa tíz legszebb karácsonyi vására között is jegyeznek.
Idén, a járvány-helyzet ellenére is kiírták a szokásos pályázatot, de a határidő lejárta előtt egy nappal indoklás nélkül visszavonták. A kézműves termékek és a gasztronómia szerelmesei azonban még reménykedhetnek, ugyanis egyelőre még nem vonták vissza a kézműves vásár pályázatát.
Így hát mi is megkérdeztük az önkormányzatot, hogy mi a helyzet a szombathelyi adventi vásárral, de mint kiderült, még bizonytalan a sorsa.
Bizonytalan a szombathelyi adventi vásár sorsa 2020. October 13. 15:21 Annyit elárultak, hogy folyamatosan figyelemmel követik a szombathelyi és Vas megyei járványhelyzetet és a fertőzöttek növekedésének alakulását és bíznak benne, hogy idén is meg tudjuk ünnepelni az adventet valamilyen módon, de egyelőre még nem született döntés.
Közben aztán volt egy kis félreértés is az EMMI és az RTL Híradó között,
Az EMMI szerint még nincs döntés a karácsonyi vásárokról 2020. October 14. 08:18 ugyanis birtokukba jutott egy kormányzati dokumentum, melyet az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága jegyzett és ebben az állt, hogy távolságtartással, maszkviseléssel és rendszeres kézmosással meg lehet tartani a karácsonyi vásárokat.
Ezt rövidesen a minisztérium cáfolta, ugyanis ebben az ügyben az Operatív Törzs az illetékes, a közelmúltban pedig feladatul szabták ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ számára egy iránymutatás készítését a járványügyi szabályok betartására a karácsonyi vásárok tekintetében. Az eljárásrend el is készült, az NNK ajánlásainak figyelembevételével pedig az Operatív Törzs hamarosan döntést is fog hozni.
Németországban és a szomszédos Ausztriában is elkezdték vakargatni a fejüket Bécsben megtartják a karácsonyi vásárokat, Burgenlandban viszont sorban mondják le őket 2020. October 16. 16:31 és van, ahol már döntést is hoztak. Bécsben például egyelőre úgy néz ki, hogy megtartják a hagyományos karácsonyi vásárokat, Burgenlandban még kétes a helyzet, de kezdik sorban lemondani őket. A ruszti, a nagymartoni (Mattersburg), a féltoronyi (Halbturn) és a városszalónaki (Stadtschlaining) adventi vásár már biztosan elmarad, de Kismartonban (Eisenstadt) és Savanyúkúton (Bad Sauerbrunn) megtartják. Németországban pedig Berlin, Düsseldorf és Köln után az egyik legnagyobb, legrégebbi és legismertebb vásárt, a nürnbergit is lemondták.
Elmarad Németország egyik legnagyobb karácsonyi vására is 2020. October 27. 10:10
Az biztos, hogy ahol megtartják a vásárokat, a nagyság és elhelyezkedés függvényében különböző egészségügyi szabályokat kell majd betartani. Amikor például éppen nem eszik vagy iszik valaki, mindenhol kötelező lesz a maszkviselés, mind az eladóknak, mind a látogatóknak. Emellett pedig egyirányú forgalmi rend is lesz, illetve ahol szükséges, korlátozzák a látogatók számát is.
Bár a szombathelyi vásárról még továbbra sincs hír, az biztos, hogy a számok nem túl biztatók, így a döntés sem lesz egyszerű. A Savaria Karnevált például nem tartották meg és most a Szent Márton-napi vásárt is lemondták,
Elmarad az idei Szent Márton-napi vásár Szombathelyen 2020. October 19. 13:50 de Kőszegen megtarották az Orsolya-napi vásárt,
Fityisz a járványnak, Orsolya-napi vásár van Kőszegen 2020. October 18. 11:15 Cákon pedig a Gesztenyeünnepet,
Csodaszép őszi hangulatban ünnepelték Cákon a gesztenyét 2020. October 13. 18:37 bár több hétvégére leosztva.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy olvasóink mit gondolnak az adventi vásárok körüli mizériáról, így szavazást is indítottunk, hogy szeretnének-e a szombathelyiek vásárt vagy inkább nem. A szavazás pedig lezárult és járvány ide vagy oda, az emberek többsége szeretne karácsonyi vásárt Szombathelyen: 1295 szavazattal toronymagasan arra voksoltak olvasóink, hogy jó lenne egy kicsit kiereszteni a gőzt, és a csökkentett üzemmódos verzió 374 szavazatot kapott.
144 embert teljesen hidegen hagy a karácsonyi vásárok sorsa, de akadnak bőven olyanok is (725 szavazat), akik azért aggódnak a járvány miatt és hogy milyen következményei lehetnek az általában eléggé zsúfolt vásároknak. Kíváncsian várjuk, hogy végül hogyan dönt a szombathelyi önkormányzat.