Valószínűleg már megérkezett a koronavírus erősebben fertőző, új mutációja Németországba

Nagyon valószínű, hogy már megérkezett a vírus Nagy-Britanniában azonosított új, erősebben fertőző változata – mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője kedden Berlinben.

Lothar Wieler úgy vélekedett, hogy a SARS-CoV-2 Nagy-Britanniában azonosított, az eddigieknél jóval fertőzőképesebb mutációja megérkezhetett Németországba, habár adatok erről egyelőre nincsenek. Mint mondta, Németország a járvány eddigi legsúlyosabb szakaszában tart, a vírus terjedését pedig csak a fertőzésveszéllyel járó érintkezések visszaszorításával lehet feltartóztatni - számolt be a hvg.hu.

Szavaiból kiderült, hogy a december elején megszigorított korlátozások egyelőre nem eredményeztek trendfordulót Németországban. Az új fertőződések és a járvány halálos áldozatainak száma továbbra is emelkedik, miközben kritikus szintet ért el az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő teher: kezdenek megtelni az intenzív osztályok, de más osztályokon is kevés a szavad ágy. Sok kórház átállt már szükséghelyzeti üzemmódra, mert egyre több orvos fertőződik meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19