Vámos Miklós megmutatta, hogyan érdemes élvezni a zenét

Az író, műsorvezető, Karácsony Jánossal és a Beatlessel közösen vitte magával a szombathelyieket.

Az első benyomás a teltházas Bartók Teremben, hogy Vámos Miklós nem tud énekelni, gitározni is csak a tábortüzes hangulatcsinálás szintjén - pedig ezt az este elvileg Beatles-dalokról szól. Már éppen kezdtük magunkat kényelmetlenül érezni, amikor kikristályosodott az egész.

Vámos Miklós, Karácsony János - Beatles és Mi
Vágvölgyi Bálint

Itt most nem koncerten vagyunk, hanem egy Vámos Miklós esten, ahol a tévéműsoraiból megszokott módon mesél, kalandozik, és egy idő után a kedvére játszik is a közönséggel. Ez inkább dramaturgia - irodalmi alapokra. Igaz, hogy ezt direktben is elmondta (utalva Bob Dylan irodalmi Nobel-díjára), de maga az egész volt a bizonyíték rá, hogy az igényes rockzene szövegei már-már valódi irodalmi alkotások. Még akkor is, ha van, amelyik csupán két sor ismétléséből áll.

Vámos Miklós, Karácsony János - Beatles és Mi
Vágvölgyi Bálint

Arra is rájöttünk, hogy az egész nem másról szól, minthogy Vámos rácsodálkozik erre a legendás és kultikus zenére, ahogyan elemzi és elraktározza magában - majd előbb-utóbb (nálunk éppen tegnap) késztetést érez rá, hogy ő is részese legyen, miközben a maga módján előadja. A maga módján, azaz közvetlenül és szerethető módon - így aztán ezen az úton végül magával ragadja a nézőt is. A végén a vastaps nem is annyira a zenei produkciónak, hanem ennek a felfedező utazásnak szólt.

Vámos Miklós, Karácsony János - Beatles és Mi
Vágvölgyi Bálint

Karácsony János James pedig a zenei alap volt mindehhez. Kétségkívül az egyik legnagyobb tudású és hatású magyar zenész, ami a két előadott LGT-dal megszólalásából és fogadtatásából is átjött. Azt az énekhangot és a dinamikus gitárjátékot nehéz lenne leutánozni, habár megint volt egy kis hiányérzetünk Jégesővel jött Karácsony Szombathelyre 2016. July 13. 19:03 , hiszen James igazi stílusa és egyénisége az elektromos gitáron mutatkozik meg igazán, és ebből most sem részesültünk.

Vámos Miklós, Karácsony János - Beatles és Mi
Vágvölgyi Bálint

Egyszóval: hatásos és tényleg élvezhető este volt - ha az igazi zenei katarzis el is maradt. Ám biztosan kedvet csinált ahhoz, hogy az ember közelebbről megnézze a mára klasszikus rock- és a még korábbi beat-szövegeket. Érdekes dolgok derülhetnek ki. Addig is hallgassunk egy kis LGT-t!

Vámos Miklós, Karácsony János - Beatles és Mi
Vágvölgyi Bálint

Ja, Vámos Miklós és Karácsony János A Beatles és mi című estjén jártunk a szombathelyi Bartók Teremben. A koncert része volt annak a sorozatnak Holdosi Attila: Az emberhez hozzátartozik a zene, mindegy, hogy 1986-ot vagy 2016-ot írunk 2016. August 12. 17:34 , ami nyáron a zsinagógaudvarban, a szabadtéri szezonon kívül pedig a Szimfónia kávézóban és a Bartók Teremben zajlik. Itt pedig a Vámos Miklóssal nemrég készült interjúnk Vámos Miklós: aktuálpolitika is foglalkoztat, érint és fájdalmakat okoz 2016. October 16. 15:56 olvasható

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra