Március 11-én még egy forgatáson dolgoztam itt Bécsben, egy jól megszokott kis csapattal, majd délután már jött a tájékoztatás a filmet finanszírozó cégtől, hogy a helyszíneket folyamatosan mondják le és a hét végére már nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen leállunk. Gyorsan körbetelefonáltunk, és kiderült, hogy mindenhol ez a helyzet, és egyelőre senki sem tudja, hogy mikor dolgozhatunk tovább.
Az elmúlt egy hétben szinte teljesen leállt az élet. Az emberek jó része otthonról dolgozik, csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a posta van még nyitva.
A jó időnek köszönhetően még többen kijártak az utcára és a parkokba, de az öt főnél nagyobb csoportosulást betiltották, és a parkokban is folyamatosan jártak a rendőrök, és felszólították az embereket, hogy lehetőség szerint maradjanak mozgásban, ezzel is elkerülve, hogy egyszerre nagyobb tömeg alakuljon ki. A boltok üresen konganak, és ha valaki szembejön veled az utcán, próbál nagy ívben kikerülni.
Mi jelenleg hatan vagyunk a lakásban és együtt próbáljuk átvészelni ezt az időszakot. Az első két nap főleg telefonálással telt, mivel szinte mindenkinek vannak rokonai, barátai más-más országokban, így próbáltunk minél több információt összegyűjteni, ki hogy van, és meggyőződni arról, hogy minden szerettünk biztonságban van.
Próbálunk egyfajta napi rutint kialakítani, hogy lehetőség szerint minden gördülékenyen menjen. Minden napra jut egy projekt, általában olyanok, amiket már rég elterveztünk, de sosem volt igazán időnk rá. Esténkén együtt vacsorázunk, minden nap valaki más főz, utána beszélgetünk vagy társasozunk. Próbálunk odafigyelni rá, hogy folyamatos kapcsolatban maradjunk azokkal, akikről tudjuk, hogy jelenleg egyedül vannak, még ha csak telefonon keresztül is.
Általában jó hangulatban telnek a napjaink, de azért néha felüti a fejét a kétely és bizonytalanság, arról, hogy mégis meddig tarthat a karantén, vajon mennyire fogják még szigorítani, mikor mehetünk vissza tanulni vagy éppen dolgozni, lesz-e egyáltalán munka, ahova visszamehetünk.
Én április közepén Németországba költöztem volna egy színházi munka miatt, és bár egyelőre még azt mondják, hogy minden a tervek szerint halad majd, azért ott motoszkál bennem a félsz, hogy talán ma kapok egy e-mailt, hogy mégis le kell mondaniuk a projektet.
Mi azért reménykedünk abban, hogy a viszonylag időben bevezetett korlátozásoknak köszönhetően nem eszkalálódik a helyzet és ha lassan is, de hamarosan visszatérhetünk a normális kerékvágásba.
