150 millió forinttal tolja meg az állam a vaskeresztesi MAM új beruházását

A cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik.

Csütörtökön számolt be az MTI arról, hogy három vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, ehhez összesen 690 millió forintos támogatást kapnak a kormánytól. Mindezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a versenyképesség-növelő program szerződésátadó rendezvényén, Budapesten.

Köztük van a MAM

A MAM-Hungária Kft. Vas megyei gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik a 476 millió forintos beruházással. Az MTI nem említette, de Szombathely országgyűlési képviselője, Hende Csaba a Facebook-oldalán elárulta, hogy ebből mintegy 150 millió forintot a kormány áll. Hozzátette azt is, hogy " a MAM-Hungária Kft. kedvelt munkahelynek számít a dolgozók körében és a cég folyamatosan törekszik a létszámbővítésre".

Örömmel jelenthetem, hogy a MAM-Hungária Kft. gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a...

Közzétette: Hende Csaba – 2021. január 14., csütörtök

Kiss Katalin, a cumikat, cumisüvegeket és egyéb babaápolási termékeket gyártó MAM-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta a szerződésátadón, hogy a koronavírus-járvány milyen kihívások elé állította a vállalatot, valamint köszönetet mondott a kormány támogatásáért is.

Az ügyvezető igazgató beszédében kiemelte, hogy a vállalat 1991 óta működik Magyarországon, jelenleg mintegy 470 munkavállalójuk van és a világ 56 országában találhatóak meg a termékeik. 2019-ben 46,9 millió eurós árbevételt könyveltek el, ebből 1,8 millió eurót magyar értékesítésből, a többit az exportból realizálták.

Mások is kaptak támogatást

Egyébként nem a MAM-Hungária Kft. az egyetlen vasi multinacionláis cég, ami komoly kormányzati támogatást kapott az elmúlt időszakban. Ahogy arról lapunk is beszámolt decemberben, Szijjártó Péter Lukácsházán járt - Itt gyártják a Pfizer-vakcinához az ampullákat 2020. December 04. 13:06 a kormány 2 milliárd forinttal támogatja a lukácsházi Schott Hungary Kft. 13,5 milliárd forintos beruházását. Ezt Szijjártó Péter jelentette be a gyárban, ahol egyébként a Pfizer-vakcinához gyártják az ampullákat.

Szintén aznap jött a hír Szijjártó is megjelent a szombathelyi TDK több mint 4 milliárd forintos fejlesztésének a bejelentésén 2020. December 04. 17:56 arról is, hogy a szombathelyi TDK több mint 4 milliárd forintos fejlesztést jelentett be, hogy a hibrid és elektromos autók alkatrészeinek piacára fókuszálva bővítse termékpalettáját. Szijjártó Péter ezen a bejelentésen is jelen volt és elárulta, hogy ehhez közel 1,8 milliárd forintot Nagyvállalati Versenyképesség-Növelő Támogatásként kapott a vállalat. Később egy 1,2 milliárdos K+F programot is bejelentett 4 milliárdos fejlesztés után most egy 1,2 milliárdos K+F programot jelentett be a szombathelyi TDK 2020. December 15. 15:19 a cég.

A kisvállalkozások nehéz helyzete

A kormányzati támogatások minden bizonnyal segítenek a külföldi cégeknek a munkahelymegőrzésben és a piaci pozíciójuk erősítésben, de a kisebb hazai vállalkozások helyzete ettől még nem nagyon javul.

Az utóbbi időben lapunkat több helyi kisvállalkozó is megkereste azzal, hogy nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt. A vállalkozók egy része igazságtalannak tartotta a fent említett nagyvállalati támogatásokat.

Rossz példaként említették például a Heineken soproni beruházását 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken a soproni sörgyárban 2021. January 12. 16:53 , ahol a beruházási költségek felét átvállalta a magyar állam.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság