Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bízik benne, hogy 2023-ban feloldható lesz a koronavírus-világjárvány miatti globális egészségügyi szükséghelyzet.
Reméljük, hogy jövőre azt mondhatjuk: már nincsen világjárvány – mondta szerdán Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. A vírus itt fog maradni, de a világnak vannak eszközei ellene, védőoltások, gyógyszerek és viselkedési kódexek – tette hozzá a 24.hu cikke szerint.
Az mpox (korábbi nevén majomhimlő) fertőzések száma is több mint 90 százalékkal csökkent, és egyelőre nem jelentettek új ebolás eseteket Ugandából sem. Van ok a reményre és az aggodalomra egyaránt. Utóbbiba tartozik az éhínség elsősorban Afrikában, de hogy sok helyen elmaradott a közegészségügy, egészségtelen az emberek étrendje, jelen van a malária és a gümőkór.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!