Végre kiderült valami az orosz oltásról

Úgy tűnik, a magyar kormány megoszt olyan adatokat Oroszországgal, amelyeket a hazai nyilvánosság elől titokban tart.

Bár a magyar kormány még nem hozta nyilvánosságra, az orosz egészségügyi miniszter Magyarországról kapott adatokra hivatkozva beszámolt a Szputnyik V hatékonyságáról - írja a Telex. Mihail Murasko szavai szerint az orosz vakcinával beoltottak 0,4 százaléka betegedett meg a koronavírus miatt.

„A napokban kaptunk adatokat Magyarországról, ahol több mint egymillió embert oltottak be a Szputnyik V vakcinával és csak 0,4 százalékuk lett betegedett le koronavírus-betegségben. A többféle vírusvariáns közepette is elmondható, hogy az oltottak megbetegedési aránya nem haladja meg a 3-4 százalékot, ami nagyon jó eredmény.”

Nem világos, hogy az idézet végén miért „3-4 százalékról” beszél a miniszter, ha a magyarországi adatok alapján 0,4 százalékos megbetegedési arányt említ meg. A „3-4 százalékot” ezután Oroszországra vonatkoztatva is megismétli a TASZSZ tudósítása a miniszterre hivatkozva, ennek alapján ennyien betegednek meg az oltottak között a vírus delta variánsával.

Nem világos az sem, hogy a miniszternek honnan van megbetegedésre vonatkozó adata Magyarországról – ilyen szintű adatokat a kormány a hazai nyilvánossággal nem közölt. De nem világos az sem, hogy milyen fokozatú megbetegedésekre gondolt – idézi a napi.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19