Visszafizeti a Nemzetközi Oltóközpont a regisztrációs díjakat

És leállítják az előregisztrációt is az oltásra.

A Nemzetközi Oltóközpont Kft. kedden közleményben jelentette be, hogy ingyenessé teszi a koronavírus elleni vakcina várólistáját és visszautalják a teljes befizetett összeget minden érintettnek. A továbbiakban pedig "efféle anyagi ösztönzők nélkül kezelik a várólistát, amit egyben lezárnak". Ugyanakkor, ha vakcinához jutnak, akkor a jelenlegi sorrendben fogják értesíteni a pácienseket.

A lépés vélhetően reakció arra, hogy a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya múlt héten bejelentette, hogy eljárást indítanak a cég ellen. Azt vizsgálják, hogy egyrészt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e a cég azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel, másrészt, hogy a honlapján az oltással kapcsolatos tájékoztatás teljes körű és valós-e.

A cég ügyvezetője a Telexnek úgy nyilatkozott, hogy több ezren mondták vissza a regisztrációjukat az állami oltóprogram elindulásával, nekik már visszaadták a befizetett ötezer forintokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19