A WHO jóváhagyta a kinai Sinopharm-vakcinát - Frissített

Ez az első nem nyugati készítmény, amire rábólintott a világszervezet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken jóváhagyta a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását – közölte a hongkongi South China Morning Post.

Az állami fejlesztésű oltóanyagot már eddig is használták a világ több országában, köztük Magyarországon is.

MTI/Rosta Tibor

A Sinopharm az első nem nyugati készítmény, amire megkapta a zöld lámpát a WHO részéről, és ezzel olyan társaságban került, mint a Pfizer-BioNTech, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson és a Moderna.

A kínai vakcinából Magyarország 5 millió darabot rendelt, és eddig már több százezer darabot adtak be belőle.

Frissítés

:

A WHO április 26-án kezdte áttekinteni a Sinopharm-vakcinával kapcsolatos legújabb adatokat. A szervezet döntése különösen összetett és időigényes volt, főként amiatt, hogy a Sinopharmot előzőleg nem vetették alá sem európai, sem amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság szigorú vizsgálatának.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezérigazgatója pénteki tájékoztatóján elmondta: a 18 év feletti korosztály számára két dózis beadása ajánlott az elölt vírust tartalmazó Sinopharm-oltóanyagból két-három hét különbséggel.

A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) a hét elején tette közzé véleményét a Sinopharm-vakcinával kapcsolatban. Közlésük szerint - a klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatai alapján - az oltóanyag két dózisának beadása után 78,1 százalékos hatékonyság várható, és "nagy biztonsággal" kijelenthető, hogy a vakcina védelmet nyújt a 18-59 közötti korosztálynak. Ugyanakkor a SAGE azt is kiemelte, hogy "kevésbé lehet bízni" abban, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos a 60 év feletti korosztály számára, és nagyon kevés információ áll rendelkezésre az esetleges súlyos mellékhatások előfordulásáról ebben a korosztályban.

Korábban a Sinopharm vállalat 79,3 százalékos hatékonyságot ígért.

A kínai gyártó nem tette közzé a klinikai vizsgálatok utolsó fázisának eredményeit, ezért a WHO ezeknek a - nagyrészt az Egyesült Arab Emírségekből származó - adatoknak a részletes pótlását kérte. A WHO közölte: jövő hétre várható a döntés az ugyancsak kínai Sinovac-vakcina vészhelyzeti engedélyezéséről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19