Áramszünet miatt mehetett tönkre a kazán Vasváron

232 lakás maradt fűtés nélkül.

Vasárnap este kereste meg lapunkat egy olvasó, aki arról panaszkodott, Vasárnap délután óta nincs fűtés Vasvár egy részén, az óvodából is hazaküldték a gyerekeket 2020. November 23. 16:05 hogy körülbelül délután 15 óra óta nincs fűtés a város egy részén. Olvasónk hétfőn délután 14 óra tájékában azt írta, hogy úgy tudja, a Szentmihályfalvi utcában már langyosodnak a radiátorok, de a Petőfi utcában még semmi változás nem volt.

Kérdéseinket még hétfőn délelőtt elküldtük a Régióhő Regionális Hőszolgáltató Kft-nek. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi okozta a kazán meghibásodását, mennyi időbe telik a javítás, illetve pontosan mely utcákat és hány lakást érintett az üzemszünet. válasz pedig rá egy nappal érkezett.

Németh István, a Régióhő ügyvezetője elárulta, hogy a fűtéskimaradás a Szentmihályfalvi és a Petőfi utcai 232 lakást, valamint az ott lévő nem lakossági fogyasztókat érintette. A problémát egyébként egy vasárnap 16 óra előtti hálózati áramszünet okozta a Béke utcai fűtőműben és mint mondja, ez sajnos elég gyakran előfordul Vasváron. Az áramszünet után, még nem tudják, hogy azzal összefüggésben-e, de nem indult újra egyik kazán sem.

„A szerződött szervizt azonnal értesítettük, de csak hétfő reggel érkeztek meg javítani. A szolgáltatás hétfőn délelőtt, az automatika cseréje után indult újra. A kimaradásról az előírásoknak megfelelően vasárnap délután értesítettük a katasztrófavédelmi hatóságot” – közölte lapunkkal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet