Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ausztria Izraellel és Dániával vágna bele az oltóanyaggyártásba

Irányt akar váltani az osztrák kancellár.

Sebastian Kurz osztrák kancellár irányváltást jelentett be Ausztria oltóanyaggyártási stratégiáját illetően. „Nem függhetünk csak és kizárólag az Európai Uniótól” – mondta a kancellár kedden, két nappal az Izraelbe tervezett látogatása előtt.

Sebastian Kurz csütörtökön Izraelbe látogat Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel, hogy találkozzanak Benjámin Netanjahuval, és tárgyalásokat folytassanak egy lehetséges együttműködésről a koronavírus elleni oltóanyag közös kutatásáról és gyártásáról.

„A jövőben együtt kell élnünk a vírussal, és annak mutációival” – mondta Kurz. Vezető kutatók is arra figyelmeztetnek, hogy Ausztriának évente 30 millió adag oltóanyagra lesz szüksége. „Ezért nem hagyatkozhatunk kizárólag az unióra, és Izraellel, valamint Dániával közösen arra törekszünk, hogy önállóan is képesek legyünk eredményeket elérni a vakcina-kutatás és gyártás terén” – tette hozzá a kancellár.

Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyeztetési mechanizmusának lassúsága, valamint a gyógyszergyártó cégek kapacitás- és szállítási mennyiségkiesése késztette Ausztriát arra, hogy külön utakat keressen – hangoztatta Kurz.

Az osztrák kancellár a nap folyamán találkozott a hazai gyógyszeripar vezető képviselőivel, a tanácskozáson részt vett Heinz Fassmann tudomány- és kutatásügyi miniszter, valamint Margarete Schramböck gazdasági miniszter is.

Renee Gallo-Daniel, az oltóanyaggyártók osztrák egyesületének elnöke innovatív kezdeményezésnek nevezte a kancellár tervét. Kijelentette: határozottan helyesli, ha egy ország helyben is képes a vakcinagyártásra. „Mivel az oltóanyagok adaptálása a különböző vírusmutációkra folyamatos feladat lesz a jövőben, kifejezetten örvendetes előre, illetve hosszú távban gondolkodni” – tette hozzá Gallo-Daniel.

A dán miniszterelnök ugyancsak megerősítette az osztrák kancellárral közösen tervezett látogatást, továbbá, hogy országa Ausztriával és Izraellel együttműködve állíthat elő vakcinákat. Mette Frederiksen kormányfő keddi nyilatkozatában nem zárta ki, hogy országa társtulajdonosa lehet egy koronavírus elleni vakcinákat előállító üzemnek Izraelben.

„Konkrét tárgyalásokat folytatunk Izraelben arról, hogy miképpen növelhetnénk a vakcina-előállítást” – mondta újságíróknak Frederiksen a Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint. „Örülök, hogy Dánia együttműködhet Izraellel, amely jelenleg világelső a vakcinákat illetően” – tette hozzá.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra