Bár a végsőt szót csak a holnapi szombathelyi közgyűlés, láthatóan már előzetesen felkavarta a kedélyeket az egyik előterjesztés Két pályázó is jelentkezett a több mint 800 millióért kínált szombathelyi ingatlancsomagért 2021. September 26. 19:29 , ami egy 800 millió forintos ingatlancsomag licitálásra bocsátásáról szól.
A dokumentum azt javasolja, hogy a város a Vas Megyei Ingatlanfejlesztő Zrt.-vel kezdje meg a tárgyalásokat, miközben a szakértő bizottság érvénytelennek nyilvánította a másik pályázó, az Vasi Inter-Opus Kft. pályázatát.
Ez utóbbi cég nem ért egyet a döntéssel, és ennek okát részletesen elmondta lapunknak 800 millió vagy több? – A szombathelyi ingatlaneladási pályázatból kizárt cég nem ért egyet a közgyűlési előterjesztéssel 2021. September 28. 15:10 Horváth Róbert ügyvezető.
Lapunknak időközben sikerült elérnie a költségvetésért felelős alpolgármestert.
„A város szakítani akar azzal a gyakorlattal, hogy elad egy területet, és ott összevissza történnek a dolgok. Nagyon sok példa van a városban arra, hogy olyan beépítések történnek, amik nem jók az ott lakóknak” – közölte Horváth Attila.
Egyértelműen bent volt a pályázati kiírásban a favédelmi terv, amiből a kizárt pályázó egyet sem adott be, és több más komoly hiányosság is volt, például volt olyan épület, ami nem felelt meg a rendezési tervnek.
Nem mellesleg – mutatott rá az alpolgármester – érvényességi kérdésben nem a közgyűlés dönt, hanem egy szakmai bizottság, aminek a főépítész a vezetője. És ez a szakmai bizottság mondta ki a pályázatról, hogy nem megfelelő.
„Az a helyzet, hogy van két pályázónk, akik közül az egyik komolyan vette a pályázatot, a másik pedig nem” – értékelte a helyzetet a politikus, aki szerint két választás van most.
Vagy elfogadja a közgyűlés a javaslatot, vagy pedig ismét kiírják a pályázatot. Az utóbbi választás ugyanakkor nemcsak azt jeleni, hogy a költségvetésből hiányozni fog 800 millió forint, de azt is, hogy megbüntetik azt a pályázót, aki komolyan vette a dolgát - tette hozzá.