„Az ellátás megfelelt a szakmai szabályoknak” – Kivizsgálta olvasónk panaszát a Markusovszky kórház

Olvasónk a szombathelyi kórház nőgyógyászatán átélt, fájdalmas és megalázó bánásmóddal kapcsolatos tapasztalatait írta meg nekünk. Hivatalos panaszt is tett, lezárult a vizsgálat, melynek megállapításait mi is megismerhettük.

Egy hónappal ezelőtt osztottuk meg „Üvöltöttem, hogy hagyja abba, mire közölte, nem érdekli, hogy fáj" - Egy történet a szombathelyi kórház nőgyógyászatáról August 31. 06:11 olvasónknak azon levelét, amelyben a szombathelyi Markusovszky-kórház nőgyógyászatán átélt, fájdalmas és megalázó bánásmóddal kapcsolatos tapasztalatait írta meg nekünk.

Előzmények

Többek között arra panaszkodott, hogy párja nem mehetett be vele a vizsgálatra, a vizsgálatot végző orvos pedig nagyon gorombán bánt vele, kiabált is.

A fiatal nő ezek után sírógörcsöt kapott, legszívesebben rögtön hazament volna, de mivel nem múltak el a panaszai, elmondása szerint visszaküldték a sürgősségire, ahol újabb megaláztatás érte. Egy fiatal orvos jelezte, nincs ráírva a lapjára, hogy vissza kellett mennie és azt mondta neki, nem kezdi el a vizsgálatot, mert nem számít sürgős esetnek, majd az éjszakás megoldja.

Olvasónk, miután megkereste lapunkat, a kórháznál is panaszt tett. Lapunk több kérdést is feltett az intézménynek, ahonnan azt a választ kaptuk, kivizsgálják az esetet, amelyre 30 munkanap állt rendelkezésükre. Azt írták, hogy a megkeresésünkben feltett további kérdésekre akkor tudnak majd választ adni, ha a vizsgálat már lezárult.

Lezárult a vizsgálat

Mivel azóta eltelt közel egy hónap, néhány nappal ezelőtt lapunk újra megkereste a Markusovszky-kórházat, ahonnan megtudtuk, a belső vizsgálat befejeződött. Megállapították, hogy

az ellátás megfelelt a szakmai szabályoknak és az elvárható gondosság követelményének, a vizsgálat szabályszegést nem tárt fel.

A vizsgálat eredményéről a panaszost írásban tájékoztatták. Az esettel kapcsolatban augusztus 26-án e-mailben feltett kérdéseinket - melyek a panaszbeadvány részét is képezték - a panaszosnak írt hivatalos levélben részletesen megválaszolták.

„A válaszokat a panaszos személyiségi jogaira és az adatvédelmi szabályokra való tekintettel kórházunknak nem áll módjában nyilvánosságra hozni” – zárták levelüket.

Nem kiabálás, határozott figyelmeztetés

Viszont panaszos olvasónktól megtudtuk, hogy a tájékoztatásban többek között azt írták, a nőgyógyászati fizikális és ultrahang vizsgálat során kizárták a klinikai kép alapján szóba jöhető kórképeket, és hogy olyan fájdalmai voltak, amelyek egy idő után spontán megszűntek. Megjegyezték, a panaszos viselkedése inadekvát, helytelen volt - valószínűleg alacsony fájdalomküszöbe miatt - és ezzel akadályozta a vizsgálatot végző orvost a diagnózis felállításában. Ezért az orvos – a kórház álláspontja alapján – kénytelen volt nem kiabálva, hanem határozottan figyelmeztetni a pácienst.

Hozzátették, hogy a jogszabályok értelmében, a beteg csak kevés esetben jogosult arra, hogy kísérője a vizsgálatok alatt is mellette tartózkodjon.

Erre csak a kiskorú, a szülő nő és a súlyos állapotú beteg (aki önmaga fizikailag történő ellátására képtelen, fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van) jogosult. Azt írták, ezek közül egyik sem állt fenn a panaszosnál.

„További sürgősségi vizsgálat nem volt indokolt"

Megjegyezték, a sürgősségin az orvosnak már rendelkezésére állt a nőgyógyászati ambuláns kezelőlap, amin szerepelt a korrekt szakmai lelet, diagnózis és javaslat, melynek alapján további sürgősségi vizsgálat nem volt indokolt, az eset szakmailag lezártnak minősült.

Hozzátették, az SBA triage rendszere a tünetek, panaszok alapján kategorizálja a betegeket, meghatározza a vizsgálatok sorrendjét, annak érdekében, hogy a valódi, sürgős, akut esetek kerüljenek elsőként ellátásra. A kórház munkatársai ezen besorolás alapján döntöttek úgy, hogy a panaszost a nem súlyos kategóriába sorolták, a vizsgálatra később került volna sor, amit ő már nem várt meg.

Olvasónk a fentiekkel nem igazán ért egyet, megjegyezte, különbséget tud tenni a határozott figyelmeztetés és a kiabálás között. A kérdés itt az, hogy a kórház miként állapítja meg, hogy kiabálás vagy “határozott figyelmeztetés” történt, és pontosan hol húzódik a kettő között a határ. Olvasónk azt is hangsúlyozta, hogy számos nőgyógyászati vizsgálata volt már, de még nem merült fel, hogy alacsony lenne a fájdalomküszöbe. A megállapításokat erősen vitatja és továbbra is fájlalja a goromba bánásmódot, ami reményei szerint másokkal nem történik majd meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem