Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az EU az asztalra csap vakcina-ügyben

Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyaggyártókkal a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva.

A Pfizer amerikai gyógyszergyár a múlt héten bejelentette, hogy lassítja az oltóanyag-szállítást, hogy növelni tudja a gyártókapacitásokat. Pénteken az AstraZeneca brit vállalat tájékoztatott arról, hogy gyártási problémák következtében ugyancsak lelassul a vakcina szállítása az EU-ba.

„Jogi eszközeinket felhasználva el fogjuk érni, hogy a gyártók tiszteletben tartsák a szerződésben foglaltakat” - mondta Michel. Az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a vállalatok átláthatóan kommunikáljanak a szállítási késések okaival kapcsolatban. Közölte azt is, hogy amikor a Pfizer tudatta, hogy késés várható, az EU-nak - kemény tárgyalási álláspontot képviselve - sikerült a késések időtartamát csökkenteni.

„Keményen az asztalra csaptunk, ezzel sikerült csökkentenünk a késést” - mondta, hangsúlyozva, hogy a gyógyszergyárak azóta beleegyeztek abba, hogy a január 25-i héttől kezdve az eredeti ütemterv szerint szállítanak az Európai Uniónak.

Michel arról is beszélt, hogy a Pfizer egyebek mellett azt hozta fel a szállítás lassításának okaként, hogy mint kiderült, egy fiolányi oltóanyagból nem csak 5, hanem 6 dózisnyi oltás is kinyerhető. A gyógyszercég szerint pedig ők nem fiolákra, hanem dózisokra szerződtek az EU-val, ezért így nem is kell annyi fiola. A politikus azt mondta, elvárja, hogy a Pfizer átláthatóan és világosan beszéljen, és egyeztessen az európai gyógyszerügynökséggel a második vakcinaszállítmány pontos mennyiségéről mind fiolák, mind dózisok tekintetében.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra