„Az omikronnal a járvány a legtöbb ember számára véget ért”

Egyre több optimista vélemény fogalmazódik meg az omikron variánssal kapcsolatban.

Egy norvég immunológus és vakcinakutató, Gunnveig Grödeland is úgy véli, hogy az omikron hosszabb távon a járvány végét jelezheti. A norvég tudós azonban eggyel óvatosabb volt dán kollégájánál.

Grödeland a norvég NRK televíziónak adott nyilatkozatában – amit a liner.hu idéz – fogalmazott úgy, hogy a teljesen beoltott embereknek nem kell különösebben aggódniuk, ha omikronnal fertőződnek meg, így kijelenthető, hogy a járvány a „legtöbb ember számára véget ért”.

A szakértő optimista azt illetően is, hogy a fertőzési adatok a közeljövőben tetőzni fognak, az előttünk álló hónapokban pedig egyre több ember fertőzött és oltott, így a lakossági védelem teljes egészében kialakulhat, amire a vakcinák csak extra védelmi réteget adnak.

„A teljesen beoltottak számára a fertőződés alacsony kockázatot hordoz, ugyanakkor nagyon sok fertőzött lesz így is, ami az egészségügyi ellátórendszer számára okozhat némi túlterhelést, ami pedig mindannyiunkat érinti. Átlagban azonban a teljesen beoltottaknak most már nem kell aggódni.”

A Norvég Egészségügyi Intézet azonban óva intett az optimizmustól és kiemelte Grödeland nyilatkozatának azon részét, miszerint a túl nagy fertőzöttség bizony jelentősen túlterhelheti az egészségügyet, amit érdemes lenne elkerülni – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19