Azt mondják, Magyarország felkészült a tömeges oltásokra

De lassabban haladnak, mint szeretnének.

Az oltási munkacsoport folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat és felkészült a tömeges oltásokra is – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

György István hozzátette: csak a rendelkezésre álló vakcina mennyisége fékezi az oltást. Lassabban halad az oltás, mint szeretnék, de modellezték, hogy akár egymillió embert is be tudnak oltani két nap alatt – közölte.

Eddig 129 689 ember kapott oltást Magyarországon, közülük 1643 már a másodikat is megkapta – ismertette, megjegyezve, hogy döntő többségük egészségügyi dolgozó.

Az egészségügyi dolgozók oltása rövidesen lezárul, zajlanak az oltások az idősotthonokban. A harmadik körben a 60 évesnél idősebbek következnek; először a 89 év felettiek, akik a háziorvosi rendelőben vagy az otthonukban, a háziorvosuktól kapják majd meg az oltást – mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19