Debrecenben és Budapesten is focirajongók zavarták meg a tüntető diákok fórumát, hangosan sérelmezve, hogy az iskolapadban lógók a Vezér stadionépítési programjából kívánják megszerezni a hiányzó milliókat. A videó felvételen kb. egy tucat, egészséges fejbőrrel rendelkező srác demokratikusan ordítozott a résztvevőkkel, nem titkolva kívánságukat: haljanak majd éhen a jövő mérnökei egy londoni McDonald's-ben, ha itthon nem szeretik a drága magyar rögöt. Szégyen, de nosztalgiától gyötörve elsírtam magam.
Rongyos hadak, Szamuely-féle Lenin fiúk, munkásőrök integetve, mosolyogva vonultak el képzeletem előtt, amihez csatlakoztak a legújabb kori történelmünk politikacsinálói is, a focidrukkerek. Nem hungarikum, hanem inkább csoda a létezésük, hisz úgy maradtak fenn, erősödtek meg, hogy közben Magyarországon nem is volt minőségi foci. (Micsoda pech, hogy értékelhető focink csak az átkosban volt.) Mindenesetre sem a pályán, sem a tévében ilyet nem lehetett látni, talán ezért is, csalódottságuktól fűtve ostromolták meg a televízió székházát. Nemzeti fociérzéstől kipirulva zúztak az utcán, amibe belebukott Gergényi Péter rendőrfőnök, és lényegében Gyurcsány is. Hiába próbált védekezni kordonokkal ellenük, hisz maga a Vezér a saját kezével bontotta el a szabadság határait. A hatalom az utcán hevert, és Viktor lehajolt értük. Mindez jó régen, évekkel ezelőtt történt. Azóta semmi, hallgattak, mint nyuszi a fűben.
Az izraeli meccsen aztán újra hallhattuk őket, sajnos, nemcsak mi, hanem az egész világ, aminek jutalma lett a zárt kapus román-magyar mérkőzés. És most újra itt vannak velünk, értünk, és ellenünk, ha nincs más mód. Rámutatnak a patkány ifjúság morális hibáira, amely „ingyenes oktatást” és szabad mozgást követelnek maguknak. Pfúj.
Ez a pfúj azoknak a politikusoknak szól, akik a megfelelő alkalommal azonnal a foci köré gyűjtött rohamcsapataikat dobják be, kontextustól függetlenül. A nemzeti érzelmű hallgató vagy focidrukker, persze oly sötét, mint az Orbán bányák mélye. Gondolom, soha nem jutott eszükbe nekik, hogy ez a magyar foci képtelen megállni a saját lábán, és esélye sincs a jegybevételből finanszírozni labdarúgóik fizetését. Ez a helyzet azóta létezik, mióta eszemet tudom, vagyis még soha nem bizonyították be, hogy piacképesen megérdemlik a rájuk költött milliókat. Mindenesetre az Orbán-féle családi focisuli ezt az átkot akarja megtörni, az más kérdés, hogy továbbra is állami pénzből. Ez akkor nem fából vaskarika, ha a befektetett pénzből visszajutó nyereség egy magánember zsebébe kerül. Akkor ez több mint professzionalizmus.
Bár, azt nem értem, ha a diákok röghöz kötése az Alaptörvény része lesz, a labdarúgóink külföldre történő eladását miben fogják szabályozni? Gondolom, a KRESZ-ben, vagy a Dörmi kismackó használati utasításában. Hisz az Orbán féle biznisz bukását jelentené, ha itthon felnevelt focista ugyanúgy nem mehetne külföldre, mint az állami ösztöndíjas diák! Oké, egy idő után tele lenne a Fradi, meg a Vidi tehetségekkel, de a Perbál már nem biztos, hogy meg tudná érte fizetni azt a pár százmilliót, amit a felcsúti bácsik kérnek érte. Öngól!
Nem kell vátesznek lennem hozzá, hogy prófétáljam nektek, egyre többször fogtok róluk, a magyar labdarúgás nemzeti elkötelezettjeiről hallani. Könnyű lesz felismerni őket, mert mindig gondosan ügyelnek arra, hogy féljenek tőlük. Erre mit mondhat egy volt Fradi volt B-közepese? Most, hogy jön a tavasz? SEMMIK VAGYTOK, HEJ!
