„Tájékoztatjuk, hogy a Balatonberényi gyermeküdülő jelenleg is a Magyar Állam tulajdonában áll.
Társaságunk 2019. év végén megkezdte az üdülő ingatlanok értékesítését, melynek részét képezi a Balatonberényi üdülő is. Nevezett ingatlan értékesítésének előkészítése folyamatban van, várhatóan ez év első negyedévében, az erre vonatkozó döntést követően kerülhet sor az Elektronikus Árverési rendszeren keresztül történő értékesítésére.”
Ezt a választ kaptuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től (MNV), miután a Vas megyei önkormányzat volt balatonberényi gyermeküdülőjének helyzetéről kérdeztük az állami céget.
A válasz szinte szó szerint megegyezik azzal, amit
bő két éve, 2017-ben
Tönkremegy a volt balatonberényi gyermeküdülő, nincs igazi gazdája
2017.
November
11.
07:40
, és előtte egy évvel,
2016 augusztusában kaptunk
Eladja az állam a Vas megyei önkormányzat volt balatonberényi gyermeküdülőjét
2016.
August
13.
11:54
az MNV-től, hasonló érdeklődésünkre. Vagyis az elmúlt három és fél évben semmi sem történt.
A balatonberényi gyermeküdülő évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdona volt, és a vasi gyerekek kedvezményes üdültetésére használták. A Fidesz-kormány 2012-ben kitört államosítási és központosítási lázában a megyei önkormányzatokat kiüresítették, vagyonukat államosították. Erre a sorsra jutott a sok szombathelyi és Vas megyei gyerekkori emlékeiben szereplő berényi üdülő is.
A kormány központosította a gyermeküdültetést is, és ezt a feladatot az Erzsébet-programra bízta, amit a Nemzeti Üdülési Alapítvány (NÜA) működtetett. A következő három évben az üdülő
tényleg működött
Mégis működik a balatonberényi gyermeküdülő
2012.
June
21.
12:01
, nyaraltak ott gyerekek, akiket az Alapítvány utalt be. 2016-ban viszont már
nem szerepelt
Megint új gazdája lesz a balatonberényi gyermeküdülőnek, ahol egykor a vasi diákok nyaraltak
2016.
March
23.
08:02
az Erzsébet-táborok között a berényi üdülő.
Információink szerint az új városvezetés távlati tervei között szerepel, hogy megpróbálják megszerezni az üdülőt, de konkrétumokat még nem tudunk.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!