„Nem cáfolom” – mondta a telefonban Bana Tibor független országgyűlési képviselő, amikor arról kérdeztük, igaz-e, hogy korábbi tervei ellenére a Vas megye 3-as választókerületben (Körmend, Szentgotthárd, Vasvár, Jánosháza) indul az ellenzéki előválasztáson.
Tavaly bejelentette, hogy Szombathelyen indul
A döntés némileg meglepő, hiszen Bana bő egy éve készült arra, hogy a vasi 1-es körzetben (Szombathely és 11 környező település) induljon, ezt tavaly márciusban
lapunknak adott interjújában
Bana Tibor: Nem láttam, hogy a Jobbik valódi alternatívát kíván felmutatni a mostani vezetéssel szemben
2020.
March
26.
07:53
jelentette be.
Bana Tibor jelenleg is országgyűlési képviselő, a harmadik ciklusát tölti, mindhárom választáson a Jobbik országos listájáról szerzett mandátumot. Tavaly március elején
kilépett a pártból,
Bana Tibor, Vas megyei országgyűlési képviselő kilépett a Jobbikból
2020.
March
02.
17:07
majd egy újonnan alakult,
Vas megyei civil szervezetnek
Megalakult a Közösen Vas Megyéért Egyesület
2020.
June
25.
18:03
lett az elnöke.
Szombathelyen jelenleg két, az ellenzéki előválasztáson induló jelöltről tudunk hivatalosan, Czeglédy Csaba (DK) és Ungár Péter (LMP) ezt már bejelentette. Szóba került még az MSZP-ből a Momentumba átigazolt László Győző, aki jelenleg Szombathely alpolgármestere, de információink szerint ő nem igazán akar indulni.
Egy
februári közvélemény-kutatás
Bana Tibor választókerületet vált, már nem Szombathely, hanem a vasi 3-as körzet képviselője szeretne lenni
2021.
April
20.
14:29
adatai szerint Bana a harmadik helyen végezne egy szombathelyi előválasztáson, Czeglédy és Ungár is megelőzné őt.
Bana egyébként szentgotthárdi születésű, ott is él, valószínűleg ezért döntött úgy, hogy inkább a 3-as választókerületben indul.
Ipkovich György is az ellenfele lesz az előválasztáson
A választókerületben az előválasztáson győztes ellenzéki jelöltnek minden valószínűség szerint V. Németh Zsolt (Fidesz) lesz az ellenfele, aki 1998 óta folyamatosan nyert a körzetben.
A 3-as kerület ellenzéki előválasztásán jelenleg így már három jelöltről tudunk. Bana egyik előválasztási ellenfele a volt szombathelyi polgármester,
Ipkovich György lesz
Szombathely korábbi polgármestere több hónapos kórházi kezelés után tér vissza a politikába
2021.
April
17.
19:40
, akit az MSZP kért fel, és a DK is támogatja. Indul még a Momentum színeiben a viszonylag ismeretlen, bajánsenyei származású Pleva Dániel.
Ebben a választókerületben is készült egy közvélemény-kutatás. A Závecz Research 800 fős telefonos, reprezentatív felmérése március 16. és 24. között készült.
Az adatok szerint jelen pillanatban Bana Tibor nyerné az ellenzéki előválasztást.
Az eredményekből az is kiderül, hogy az ellenzéki jelöltnek nehéz dolga lesz, Szentgotthárdon viszont Bana győzhet.
Ez az eredmény nagyon szoros, és Szentgotthárd csak az egyik kisváros a választókerületben.
Az eredményekből viszont látszik, hogy Bana Tibornak jóval nagyobb esélye van a 3-as választókerületben, mint Szombathelyen.