Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Két remek színésszel lesz kevesebb Szombathelyen: Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter is elhagyja a társulatot

Bányai Kelemen Barnának két budapesti művészszínház is ajánlott szerződést. Még nem döntötte el, hová csatlakozik. Egy biztosnak látszik, Szombathelyen nem maradnak.

Minderről két napja a Revizor kritikai portálnak nyilatkozott Bányai Kelemen Barna. Azt még nem árulta el a lap, melyik társulathoz szerződik, kettő is verseng érte, egy biztos valamelyik budapesti patinás színház lesz a favorit. Barna 2016-ben szerződött Marosvásárhelyről Szombathelyre, az első WSSZ-beli szerepe a Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázásának főszerepe volt. Ebben az előadásban találtak egymásra Bánfalvi Eszterrel, aki Alföldi Nemzeti Színházából érkezett Szombathelyre. Azóta a két remek színész egy párt alkot.

A Makrancos Katában Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna
Mészáros Zsolt

Ahogy a Revizor interjújában Barna elárulta, már korábban is hívták máshová:

de nemet kellett mondanom, mert általában már addigra aláírtam a szerződést Szombathelyen. Aztán volt az igazgatóválasztás, azt éreztem, hogy most nem állhatok föl.

"Nem is a státusz miatt, inkább a társulat ereje volt fontos. Azt reméltem, hogy tartóerő tudok lenni a társulat nehéz időszakaiban"

- Az mindenképpen egy nagyon erős pillanat volt, amikor mindannyian azt mondtuk, hogy egy emberként támogatjuk Jordán Tamást. És szerencsére nem csak mi, hanem nagyon sokan Szombathelyen és országszerte. Aztán eltelt némi idő, és most úgy gondolom, hogy lépnem kell. Azért most, és nem akkor, amikor lejár a két év, mert közben attól tartok, hogy ezek a megkeresések előbb-utóbb lejárnak. Nem látom át teljesen az itteni terepet, de óriási dolognak tartom, hogy így alakul az életem, hogy ilyen gördülékenyen történnek a dolgok. - nyilatkozta a lapnak.

A Makrancos Katában
Mészáros Zsolt

A szombathelyi színház Jordán gyereke, most lett nagykorú, kapja az első pofonokat

Bányai Kelemen Barna az interjúban tényként említette, hogy az igazgatóválasztás külső hercehurca "elkezdte befolyásolni a társulatot":

- Pont a csapatmunkába piszkít bele, nem könnyű kihívás ez. Jó műhelyben dolgozni ritkaság, és én ennek csak egy szeletét kaptam el, hiszen előttem is csodálatos dolgok történtek Szombathelyen. És csak reméltem, hogy még én is tudtam, tudok valamit hozzátenni abból, amit magammal hoztam.

Párja, Bánfalvi Eszter szintén eljön az évad végén Szombathelyről

A másik ok, amiatt mindenképpen el akar jönni Szombathelyről, az, hogy élettársával, Bánfalvi Eszterrel minél több időt tölthessenek együtt, mert:

És ezt a kapcsolatot is építeni, őrizni kell, a szétcincálós életforma, az ide-oda utazások nem segítik ezt.

- fogalmazott.

Ahogy a kritikai portál írja, két kiváló budapesti művészszínház is ajánlott neki szerződést. Még nem döntötte el, melyik csapathoz csatlakozik:

- Most rengeteget járok színházba, mindenfélét nézek, próbálok valami képet kialakítani, próbálom elrendezni magamban azokat az impulzusokat, amik érnek, és valahogy a szívem szerint dönteni. Egyelőre tolom magam előtt az egészet, de nyilván hamarosan válaszolnom kell.

:(

BÁNFALVI ESZTER és BÁNYAI KELEMEN BARNA - Miért szép?
Kaczmarski Ágnes
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra