Pamela Anderson utódja Sárváron dolgozik - Baywatch-lány Győrből

Álomfizetés, szállás és testhezálló feladat várja ma reggeltől Sipos Zsófit, akit a zsűri öt órányi tesztelés után választott ki a sárvári fürdőben végzendő 10 napos munkához.

Kecsegtető ajánlat

Különös, első látásra beugratásnak tűnő, úszómestert kereső hirdetés látott napvilágot júliusban. E szerint a sárvári

álomállás

betöltésére mindazon nők pályázhattak, akik már elmúltak 16 évesek, de még nem töltötték be 99. életévüket. A munkára csak olyan jelentkezők leveleit várták, akik beleillenek a

természetes szépség

kategóriájába. A nyertesnek a nettó negyedmilliós fizetés mellett, egy exkluzív szállodai elhelyezést kínáltak a munka 10 napja alatt. A sárvári Baywatch-lány munkaköri leírásában szerepel, hogy figyelemmel kell kísérnie a fürdőbe érkező turisták viselkedését a vízben és medencék körül egyaránt, probléma esetén értesítenie kell az. Amennyiben a vendégeknek információra van szüksége a fürdő szolgáltatásairól, abban is segítséget kell adnia. A hirdetésre száznál többen jelentkeztek.

Baywatch-lányt kerestek Sárváron
Tánczos Mihály

Nem tréfa

Mint kiderült a szándék igencsak komoly, a cél pedig a figyelemfelkeltés és ez igen csak jól sikerült, hiszen országos beszédtéma lett a hazai Baywatch-lány. A felvételi elbeszélgetésre és elúszkálásra végül 48 jelölt érkezett, az utolsó a regisztrálás zárásának másodpercében szánta el magát az indulásra. És mint a bölcsesség is tartja, sokszor az utolsókból lesznek az elsők. Ez most bejött. A lányok végül felsorakoztak az egyik medence szigetén, majd kezdődött az órákig tartó kiválasztási procedúra.

Baywatch-lányt kerestek Sárváron
Életmentéshez felkészülni...
Tánczos Mihály

Tüdő rendben

Az első körökben a teljesítőképességet tesztelte a zsűri, amelyben helyet kapott a fürdő igazgatója mellett Horváth Éva szépségkirálynő, Sárvár polgármestere és a megyei közgyűlés elnöke is. Nem nevezhető komoly elvárásnak, hogy egy leendő úszómester tudjon úszni és szerencsére egyik jelöltet sem kellett kimenteni a vízből, de azért akadtak hiányosságok. Nem szerencsés például, ha a bajba jutott emberhez óvatosan mászik be a vízbe a segítség. Pamela Andersonról sem az a kép él az emberben, hogy óvatosan bevizezi a lábujjait és fokozatosan merészkedik beljebb a cápa által kettéharapni óhajtott szörfös felé, hanem a piros rucijában keblet előreszegezve rohan előre, szinte szétválasztva a vizet maga előtt. Bizton állíthatjuk, néhány lány elvérzett eme feladatok alatt, a néző férfinép viszont most nyugodtan elemezhette a hölgyek tüdőkapacitását, miközben azok igyekeztek tárgyakat felhozni a medence fenekéről.

Még több kép a megmérettetésről
Tánczos Mihály

Mennyből a pokolba

Az életmentő feladatok után a negyvennyolc lány izgatottan várta a szigeten az eredményt, ki jut a középdöntőbe. A zsűri felsorolta azokat, akiknek el kellett hagyni a szigetet. A jelöltek lógó orral, de emelt fővel távoztak, ami csak vízen keresztül volt lehetséges, a bent maradtakkal pedig madarat lehetett fogatni. A nézők és a sajtó latolgatott, vajon ki lesz a győztes a helyén hagyott lányok közül, amikor robbant a bomba. Egy csavar után kiderült, hogy a továbbjutók távoztak a szigetről és azok estek ki, akik ott maradtak. Az előbb még dicsfényben sütkérezők most hirtelen nagyot zuhantak, nem lepődtünk volna meg, ha tömegesen vetik bele magukat a medencébe és nem akarnak feljönni az aljáról.

Mentés párban - fontos az összhang a partnerrel
Tánczos Mihály

Baktériumot okozhat

A továbbjutók tehát tudtak úszni, de ennyi nem elég egy ilyen exkluzív állás betöltéséhez. Fontos volt az is, a fejben mi lakozik. A szituációs feladatok során a már jól ismert szigeten csöppentek bele a lányok egymás után olyan helyzetekbe, amelyekkel úszómesterként is találkozhatnak. Ilyen többek között a dohányzó vendég a medencében, a kisgyerekét forró medencébe becipelő anyuka, a szaunába fürdőruhában betérő látogató, vagy a teljesen meztelenül sétálgató férfi. Ilyen helyzeteket kellett megoldaniuk a lányoknak, de őszintén bevalljuk, sokszor a fejünket fogtuk a kíntól, még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, ez egy komoly stresszhelyzet volt a többnyire fiatal lányoknak. Akadt, aki viccesre szerette volna venni a figurát és többen is le akarták fizetni a zűrös vendéget azért cserébe, hogy fejezze be a fürdőben nem ildomos magatartását. Megtudhattuk azt is, hogy azért nem szabad a medencébe pisilni, mert baktériumot okozhat. Zsibbadó aggyal vártuk az eredményhirdetést.

Tanácskozik a zsűri
Tánczos Mihály

A

cseresznyés

győzött

Végül felszállt a fehér vízpára és a szigeten már tényleg csak egy lány maradt. Sipos Zsófi – tanulva a középdöntős szívatásból – kételkedve, de reménykedve nézett a zsűrire és csak akkor könnyebbült meg, amikor elhangzott: valóban ő nyerte az állást. Vakuk és kamerák kereszttüzében átúszott a partra, a partra mászás előtt diszkréten elfordult és megigazította az örömugrás után rakoncátlanul elmozdult bikinifelsőjét, majd sorban fogadta a gratulációkat. Átvehette a munkakönyvét Vancsura Miklós igazgatótól és megkapta a sípját is, majd a többi ajándékot is a felajánlóktól. Mint kiderült a zsűri egyhangúlag a

cseresznyésnek

szavazott bizalmat a véghajrában, utalva a lány gyümölcsmintás bikinijére.

A sárvári Baywatch-lány
Tánczos Mihály

A 21 éves lány a győri Széchenyi Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója. Két felsőfokú nyelvvizsgája mellé most szerzi a harmadikat és sokáig versenyszerűen úszott. Szeptembertől a Fitness Akakadémiát is elkezdi.

Nem számítottam a győzelemre

- válaszolt kérdésünkre Zsófi és azzal sem tudtuk kizökkenteni, amikor közöltük, szerintünk igenis számított rá, hiszen a testi, szellemi adottságai megvoltak a sikerhez.

Baywatch-lányt kerestek Sárváron
A reggeli eső nem riasztotta el a nézőket
Tánczos Mihály

Nem hiszem, hogy csak a testi adottságaim miatt választottak ki, szerintem a határozottságom is sokat jelenthetett. Szeretem kipróbálni magam mindenféle szituációban, de szépségversenyen még soha nem indultam, erre nem éreztem késztetést. A mostani jelentkezésemnél a kereseti lehetőség jelentősen motivált a kihívás mellett. Szüleim és a barátom kísértek el

– mondta boldogan az újdonsült hazai Baywatch-lány, akinek másnap reggel már munkába is kellett állnia. Az úszómesterek mellett lát el különböző, képesítést nem igénylő feladatokat, illetve a fürdőt kell promotálnia. Mindezt 10 napon keresztül, napi nettó 25 ezer forintért és emellett egy remek hotelben lakhat a fürdő mellett. Ilyen kondíciókkal valóban nem túlzás az álomállás kifejezés.

Fontos a jó munkatárs

Zsófi szeme elkerekedett, amikor a fürdő igazgatója mellékesen megjegyezte, hogy ő is tanít a Széchenyi Egyetemen, eddig azonban nem találkoztak egymással. Vancsura Miklós kérdésünkre elmondta, valóban akadtak olyan jelöltek, akik nem feltétlenül tennének jó benyomást a vendégekre, amit manapság egy fürdő sem engedhet meg magának.

Baywatch-lányt kerestek Sárváron
Vancsura Miklós fürdőigazgató
Tánczos Mihály

Nem tagadom, volt olyan lány, aki hiába volt ügyes, két mondat után áthúztam a nevét, mert egyszerűen nem lehet úgy szólni a vendéghez, ahogy ő tette. Úgy gondolom, sikeres volt a kezdeményezés, úgyhogy jövőre megismételjük.

Pamela Anderson hazai utódját a napokban megtalálhatják az érdeklődők a sárvári fürdőben. A kedvünkért még a piros dresszt is felvette, amiben szolgálatot teljesít majd. Mi pedig javasoljuk, hogy jövőre válasszanak ki Baywatch-fiút is, hogy a hölgyek is örömmel nézzék a dagadó izmokat, esetleg fürdőnadrágokat és a brillírozó helyzetmegoldásokat a vetélkedés alatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű