Bencsik János, független képviselő szerint néhány „munkatársa” a bezárt kocsmák helyet az Országházban iszogat

Szondáztatni szeretett volna, de erre nincs lehetőség.

Azt írja a 24.hu, hogy Bencsik János, független képviselő szerint kedd éjszaka, a kulturális dolgozók jogfosztásáról folyó vita közben a kormánypárti képviselők a Ház méltóságát sértően viselkedtek. Ez olyan zavaró volt, hogy Bencsik a levezető elnöktől alkoholszondás vizsgálatot kért, hogy kiderüljön: kik használják a bezárt kocsmák helyett tivornyázásra az Országházat.

Sneider Tamás jelezte, az ittas képviselők kiszűrésére nincs jelenleg lehetőség, ezért Bencsik János arra kéri „a rendbontásra rendkívül érzékeny” Kövér László házelnököt, teremtse meg a feltételeit ennek, zárják ki az ülésnapról a beszámíthatatlan képviselőket.

" A Parlament is egy munkahely, ahová ráadásul a magyar emberek a képviseletükre választottak meg bennünket. Ezért biztosítani kell azt, hogy csak felelős, döntéshozatalra képes, belátási képességük teljes birtokában lévő képviselők vehessenek részt a szavazásokban és a napirendi pontok tárgyalásában. Az országgyűlési képviselőkre ugyanazon előírásoknak kell vonatkozniuk, mint a magyar dolgozók millióira" - írta a képviselő, aki Facebook-oldalán is bírálta a kormánypárti képviselők magatartását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet