Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről. Elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának és háziorvosának is feltette a kérdést, miszerint jobb-e várni a Pfizer vagy Moderna vakcinára, vagy minél hamarabb oltassa be magát kínai vagy orosz vakcinával?
Erre mindketten azt válaszolták: "minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást" - fűzte hozzá Áder János, így aztán megkapta a kínai oltást.
Áder János arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.
"Bízzunk az orvosainkban, bízzunk az egészségügyi ellátórendszerünkben" - hangsúlyozta az államfő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!