Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Berlinben és Münchenben sem fogják használni 60 éven aluliakon az AstraZenecát

Majd csak később döntik el, hogy mi legyen azokkal, akik már megkapták az első adagot.

Lehetséges mellékhatásokról szóló új adatok miatt felfüggesztik az AtsraZeneca-féle védőoltások beadását Berlinben a 60 alattiaknál – jelentette be a tartományi rangú német főváros kormányának egészségügyért felelő tagja.

Dilek Kalayci egészségügyi szenátor a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy a 60 éven aluliaknak kiadott oltási időpontokat mind lemondják, és azt is majd csak később döntik el, hogy mi legyen azokkal, akik már kaptak egy adagot az AstraZeneca készítményéből.

A szérum használatát szabályozó előírásokat az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) – a szövetségi kormány munkáját a fertőző betegségek elleni védekezés ügyében ajánlásokkal segítő szakértői testület – és az oltóanyagokért felelős szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (PEI) új állásfoglalása alapján alakítják majd.

Az ügyet a szövetségi egészségügyi miniszter és a tartományi kormányok egészségügyért felelős tagjainak keddre összehívott rendkívüli tanácskozásán is megtárgyalják – mondta Dilek Kalayci.

Előzőleg a legnagyobb európai egyetemi klinikák közé tartozó berlini Charité és a több tartományi fenntartású berlini klinikát működtető Vivantes kórházüzemeltető társaság vezetése úgy döntött, hogy elővigyázatosságból nem adnak AstraZeneca-vakcinát 55 év alatti nő munkavállalóiknak. A döntést azzal indokolták, hogy értesültek több új németországi esetről, amelyekben agyi vérrögképződés lépett fel nőknél AstraZeneca-féle oltás beadása után.

Ugyancsak kedden, röviddel a berlini bejelentés után egy másik németországi nagyváros, München vezetése is közölte, hogy „a lehetséges oltási komplikációk tisztázásáig” felfüggesztik az AstraZeneca-vakcina használatát a 60 éven aluliaknál.

A német sajtóban ismertetett adatok szerint a PEI-nél hétfőig 31 olyan esetet vettek nyilvántartásba, amelynél időbeli kapcsolódás mutatható ki AstraZeneca-vakcina használata és agyi vérrögképződés között. Az érrendszeri károsodás kilenc esetben halálos volt. A 31 érintett közül 29 nő van, 20 és 63 év közöttiek.

Németországban eddig mintegy 13,1 millió adag oltást adtak be a Covid-19 ellen, 2,7 milliót az brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó óriáscég és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű szérumából.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra