Keddre, január 16-ára hívták össze a szombathelyi közgyűlés Gazdasági és Városstratégiai Bizottságának rendkívüli ülését, ahol az első napirendi pont lesz a Berzsenyi tér közlekedési rendjének felülvizsgálata lesz.
Magyarul: azt tervezik, hogy leveszik a Széchenyi utca végén, a Szily János utcai kereszteződésnél a balra kanyarodást tiltó táblát. Ez a fehér autó ugyanis jelenleg nem fordulhat balra:
Ennek ellenére sokan megteszik, hiszen a megszokás nagy úr, ahogyan ez olvasónk képein
A szombathelyi sofőrök még mindig nem hajlandóak figyelembe venni a Berzsenyi téri táblát 2018. January 09. 08:11 is látható, ezek közül egy:
De megnéztük mi is, még a hivatalos átadás
Megvolt az idei év utolsó nagy szalagvágása Szombathelyen 2017. December 22. 20:58 előtt készítettünk videót
Élőben mutattuk meg milyen a felújított szombathelyi Berzsenyi tér 2017. December 18. 13:50 a tér közlekedéséről és megközelíthetőségéről. Ezt:
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a csökkentsék a tér forgalmát, ezért tiltották meg itt a balra, a Hefele Menyhért utcából pedig a jobbra kanyarodást a Kiskar utca felé. Vagyis, ki akarták vezetni az autókat a térről, pedig közben a Szily János utca kétirányú maradt.
Még a tervek készítésekor ezt szakrális okokkal indokolták, azzal, hogy a székesegyház, a Szily János szobor és környéke legyen egy új, központi tér, ahol z ember levegőt vehet, pihenhet és lelkileg is elmélyülhet. És itt tervezték kialakítani a belváros második pólusát
A szombathelyi belváros második pólusát akarták létrehozni a Berzsenyi térrel 2017. December 22. 06:53 . Meg is szüntették a SEK épülete előtti parkolót, helyette egy hatalmas, térkővel borított placcot hoztak létre.
De a való világ felülírta az elképzelést, a taxisok is tiltakoztak
A szombathelyi taxisok levélben fordultak a polgármesterhez a Széchenyi utca kanyarodási rendje miatt 2017. December 20. 11:26 a balra kanyarodási tilalom ellen, a leleményesség pedig megtalálta a megoldást. Sokan a Széchenyi utcából kikanyarodnak jobbra, aztán vagy a székesegyház előtt, vagy a Szily János utca valamelyik kapualjában megfordulnak. Ami sokkal veszélyesebb és jobban akadályozza a forgalmat, mint az eredeti állapot.
Az év utolsó, rendkívüli közgyűlésén az ellenzék kezdeményezte a közlekedési rend felülvizsgálatát, ám a Fidesz-többség ezt nem vette napirendre. Lendvai Ferenc, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elnöke megígérte, hogy januárban rendkívüli ülésen tárgyalnak róla.
Ez érkezett most el, kedden minden valószínűség szerint a bizottság úgy dönt, hogy leszereltetik a balra kanyarodási táblát. Kis lépés az embernek...