Betörőbanda tartja rettegésben Szentgotthárdot

Két héten belül hét helyre törtek be ismeretlenek Szentgotthárdon - jelezte olvasónk. A rendőrség nyomoz.

Néhány napja érkezett lapunkhoz egy olvasói levél, amiben az állt, hogy Szentgotthárdon az elmúlt időszakban rendkívül gyakoriak lettek a betörések: két héten belül hét helyet fosztottak ki és rongáltak meg ismeretlenek.

A kirabolt helyek között akadnak boltok, éttermek, de közéjük tartozik a vasútállomás italautomatája is, amiből a pénzt lopták ki. Megrongáltak egy buszt, az egyik étteremből italt tulajdonítottak el, egy bolt ablakát betörték és több árut is elloptak. Egy másik üzletnél viszont hoppon maradtak, ugyanis megszólalt a riasztó és a kamerák is rögzítették a tetteseket.

Olvasónktól megtudtuk azt is, hogy a rendőrség ismeretlen tettesek ellen nyomoz, így azonnal meg is kerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy valóban igaz-e a hír, valamint próbáltunk néhány kérdést is feltenni az üggyel kapcsolatban.

Illusztráció, betörés
Nyugat.hu
Illusztráció

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem