Sok szervezőnek okoz fejtörést, milyen produkcióval kényeztesse el a báli közönséget. A szombathelyi Neumann János Általános Iskola tanárai saját magukat dobták be az SZM bálon és véleményünk szerint legfeljebb egy világsztár váltott volna ki nagyobb ovációt a bálozókból. Aki nem hiszi, nézze meg videónkat!
Természetesen az idén is megörökítettük a bálozókat, akik jó hangulatban töltötték az estét a Tóvendéglőben, Szombathely legfelkapottabb báli helyszínén.
Az este sztárvendégét is megoldotta házon belül az iskola. Egy ígéretes tehetséget, a 14 éves Tóth Dánielt küldték a színpadra, aki gitározott és énekelt és cseppet sem látszott lámpalázasnak. A fiatalembertől később megtudtuk, hogy ha valamit el akar játszani, akkor kitartóan gyakorol, amíg sikerül neki, de tehetségkutatóba egyelőre nem készül. Még csiszolni akarja a zenetudását a lexikális tudással - azaz az iskolai okulással - párhuzamosan. Reméljük, még hallunk a fiatalemberről. Addig is itt egy kis ízelítő. (A zene közbeni gerjedésről nem tehet, de szerencsére nem is zökkentette ki a játékból.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!