Már az X-Factor alatt összesúgtak a szombathelyiek, amikor a színpadra lépett az ifjabbik Bodnár Attila, hogy hát az idősebbik Bodnár meg itt lakik a szomszédban, Oberwartban. Bodnár Attila, már a Junior – mert ő maga hívatja így magát – az élő showba nem, viszont három körön túljutott. Ez pedig megadta a kezdő lökést az utcazenésznek, hogy komolyabb fába vágja a fejszéjét, elinduljon a mainstream felé és rádióbarát dalt, valamint slágergyanús klipet forgasson. Minderről az apai mentorral, az idősebbik Bodnárral beszélgettünk.
- Beatrock Projekt néven tömörült formációba a fia és néhány zenésztársa, akik elkészítették az Ilyen a sors című dalt. Hogyan készült a dal?
- Igazán a címben a válasz, hiszen ilyen a sors. Tavaly tűnt fel ő a tehetségkutatóban, aztán összedugtuk a fejünket a mentorokkal, hogy mit is tudnánk alkotni Attilának. Aztán írtam jó pár dalt és végül ez volt az ami megtetszett a fiamnak. Tulajdonképpen a dallam már régóta megvolt a fejemben, a szöveget pedig hát...maga a sors írta.
Úgy gondolom, hogy könnyű azonosulni a dallal, mivel a sors érdekes dolgokat produkál, gyorsan fordít az emberek életén jó és rossz irányba egyaránt. Ez az életünk, harcolunk, megyünk az álmaink után és elérjük, ha mellénk áll a sors. Ha meg nem, akkor meg kicsit később érjük el.
- A tehetségkutató nagy lökést adott, de jár-e kötelezettségekkel? Kellett-e például a csatorna engedélye, hogy milyen dallal és mikor jöhetnek ki?
- Ilyen nem volt. A csatorna örömmel vette, hogy Attila mellé álltam, mert ők már szeptemberben akartak Fókusz riportot és hasonlót, de akkor én még azt mondtam, hogy ez az Attila és az én ügyem, mert próbáltam megvédeni ettől a pályától. Csupán azért ebből nem lehet megélni. Ez egy kicsi ország, kicsi piac, itt még az igazi nagy tehetségek is nagyon nehezen érvényesülnek. A nagy médiák külföldi kézben vannak. Igazán a nyugat diktál, hiszen azoknak a trendeknek kell itthon is megfelelni.
Mi a feleségemmel 25 évvel ezelőtt más körülmények között kezdtük. Attilának hiába mondtam, hiába végzett főiskolát, a zenélést csak nem verte ki a fejéből.
A X-Factor zsűrije pedig megérezte ez akaratot és tehetséget. De azt gondolom, hogy nála talán az akarat dominál jobban. Egy kicsit úgy van vele, mint szegény Joe Cocker, akinek a hangja olyan amilyen, mégis zseniális. Szóval a zsűri megérzett benne valamit, aztán én is mellé álltam, a Feró pedig ennek nagyon örült. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, a dalhoz már gratulált, és azt mondta, ha bármiben tud, segít.
Szóval nekünk semmi más dolgunk nincs, mint írni a dalokat. Az RTL pedig mögénk állt. Azt ígérték, hogy beszámolnak a dolgainkról, ahogy minden más X-Faktorosról. Azért ők megpróbálják segíteni az általuk felfedezetteket.
- Kicsi piac, kicsi pénz, kicsi ország. Akkor a zene marad továbbra is hobbi?
- Nem. Most már bizony ebből kell megélnie, bár már a korábbi években is ebből élt. Ugyan voltak néha munkahelyei, de főként az utcán zenélt a többi haverral és így kereste a kenyerét. ( Egy internetes videóanyag tartalma szerint az ifjabbik Bodnárék 1,5 óra alatt 2000 forintot kerestek utcazenéléssel – szerk.) Ez azért nem annyira tragikus, mint ahogy a civil-, vagy másképp mondva, a nem zenész társadalom felfogja. Attiláék azt nagyon is élvezték. Nyugaton egy teljesen elfogadott dolog, hogy a művészek megmutatják a tudományukat. Egy kis pénzt is keresnek, és meg tudják figyelni a közönség reakcióját is, mi tetszik nekik és mi nem. Én például soha nem mertem volna így direkt kiállni. A lényeg, hogy most is ebből, a zenélésből kell megélnie.
Reméljük a segítőkész média jóvoltából ez sikerülni is. Mert úgy vesszük észre, hogy a dalt egyre többen játsszák, egyre inkább eljut a közönséghez. A hallgatók pedig szeretik a dalt és Attila előadási módját is. Most az jönne a sorban, hogy ahol csak tud lépjen fel, végig kellene koncerteznie az országot, utána pedig majd meglátjuk.
- Csak bulvármorzsákból lehetett csipegetni, hogy Önök már egy ideje nem élnek Magyarországon, mégis úgy veszem ki a szavaiból, hogy a Bodnár Attila név még mindig sok ajtót nyit ki idehaza.
- 2000-ben döntöttük úgy, hogy elköltözünk Budapestről és éppen Vas megyét választottuk. Akkor azt gondoltuk, hogy a két kiskorú, 4 és 5 éves gyerekünknek Bükfürdő sokkal jobb helyszín lesz felnőni. Aztán azért költöztünk át 2004-ben Oberwartba, mert 2002-től itthon nem nagyon engedtek be minket a médiába. Ez is mutatja, hogy ez egy kicsi ország, valaki éppen vele van, valaki meg pont ellene van az aktuális széljárásnak. Akkor éppen 2002-től nem voltunk vele, de érdekes, hogy például a királyi televízióba a mai napig nem tehetjük be a lábunkat. Ezért költöztünk ki.
A házunk megmaradt Bükfürdőn, hetente kétszer járunk ott és Szombathelyen is. A gyerekek azonban ide járnak iskolába. Azért is, hogy legalább nekik legyen biztosítva a jövőjük, hogyha esetleg mi soha többet nem is mehetünk vissza az országba. Nem szakadtunk el teljesen Magyarországtól. A mai napig elmegyünk Kisvárdára, Abaújszántóra, Sátoraljaújhelyre, Fényeslitkére. Ezek mind-mind ott vannak az ország másik részén, de ettől függetlenül elmegyünk.
- Visszatérve a Beatrock Project-re. Hogyan tartják Attilával a kapcsolatot, hogy megy a közös munka? Utazgatás vagy e-mail, sms, internet?
- Mindegyik. Van nekem egy nagyon jó barátom Szombathelyen, a Riba Márió. Tíz éve vagyunk barátok. Ő segít a hangszerelésben. Aztán ott van a szintén szombathelyi Kutrovits Tomi, aki a klipben is látható és a hangszeres kíséretben továbbra is ott lesz. Mi megcsináljuk az alapot, Attila megkapja az általam felénekelt dalt, aztán végül vele rögzítjük a végső változatot. Az Ilyen a sors-ot például itt vettük fel Körmenden, Horváth Zsolti barátomnál. A végső dalt pedig én keverem ki az itthoni stúdióban.
De valóban az internet is segít, hiszen szerverre fel-le töltjük a félkész dolgokat. Ha meg Pestre kell menni az interjúk miatt, akkor oda megyek. Jövünk megyünk, addig amíg már ki lehet állni a produkcióval a színpadra. Ha meg már koncertezni is tudunk menni, akkor pedig azzal fogjuk járni az országot, azzal fogunk jönni-menni.
