„Hosszú ideig tartó gondolkodás után, mindannyiunk számára nagyon nehéz döntést hoztunk meg. Az Intim Torna Illegál tizenegy év hiperaktív lét, számtalan dal, klip, koncert, megtett kilométer után felfüggeszti a működését. Nagyon köszönjük Nektek, hogy velünk voltatok, a rengeteg felejthetetlen pillanatot, a csillogó szemeket!” – írta Facebook-oldalán a zenekar.
Elárulták viszont azt is, hogy ez a bejelentés még nem a vége. Nyáron ugyanis búcsúturnéra indulnak, hogy méltóképpen búcsúzhassanak el a rajongóktól. Ott lesznek majd fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken és egy budapesti nagykoncert is tervben van, melynek hamarosan bejelentik a dátumát és a helyszínét is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!