Az önkormányzati választásra gyúrnak.
2022. november 3-án megalakult a Mi Hazánk Mozgalom Celldömölki Alapszervezete.
A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a párt a következő önkormányzati választáson olyan jelölteket akar állítani, „akik pozitív változást hozhatnak a térség életében és tudnak tiszta, igazságos politikai alternatívát kínálni a választóknak”.
Giczy József a Mi Hazánk Mozgalom Vas megyei elnöke, jobb oldalt Dala Ferenc, a celldömölki alapszervezet elnöke, illetve a megjelent alapítótagok
Mi Hazánk Mozgalom
„A város életében konstruktívan együttműködünk és támogatunk minden olyan ügyet, amely a magyar emberek érdekét tartja szem előtt, Celldömölköt és a kemenesi térséget építi és az itt élők testi, lelki, szellemi fejlődését szolgálja” - közölte Dala Ferenc a szervezet helyi elnöke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.