A Nagy-Britanniában felbukkant koronavírus-mutáció eljutott a szomszédunkba is.
Európában széles körben tartják aggasztónak, hogy az Egyesült Királyságban meglehetősen elterjedt a koronavírus mutációja. Már 32 országban észlelték, köztük 15 EU-országban.
December 21-én jöttek az első jelentések arról, hogy Ausztria leszállási tilalmat írt elő Nagy-Britanniából, majd később Dél-Afrikából érkező repülőgépekre is. Az intézkedés ellenére a két mutációt most Ausztriában is kimutatták. Jelenleg öt eset van Ausztriában – írja a nachrichten.at.
A vírus további terjedésének elkerülése érdekében szigorú belépési korlátozások és ellenőrzések lesznek – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!