Mint Kondora István a Facebookra feltöltött videójában mondja, nemcsak simán nő a fertőzés hazánkban, hanem szinte exponenciálisan. A legnagyobb lehetőségünk pedig arra, hogy megállítsuk a koronavírust, az oltakozás. És mivel már több mint 2 millió ember megkapta a vakcinák valamelyikét, van remény arra, hogy elérjük a pandémia végét – hangsúlyozza a polgármester.
A lényeg viszont, hogy jelenleg 124 emberről tudják, hogy bizonyítottan fertőzött a városban, 309-en pedig karanténban vannak.
Sárváron egyébként két lehetőség van az oltakozásra. A háziorvosokon kívül ugyanis van még egy oltópont a Szent László Kórházban. Itt eddig 1300 embert oltottak be a polgármester beszámolója szerint, a háziorvosok pedig eddig összesen 1700 embernek adták be a vakcinát. Eddig tehát körülbelül a sárváriak 20-22%-a kapta meg az oltást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!