Az új típusú koronavírus elleni védekezés részeként negatív vírusteszt-lelet felmutatásához kötik Németországban keddtől a repülőgépen érkezők belépését – írja az MTI.
A szövetségi egészségügyi minisztérium rendelete szerint a légitársaságok csak negatív teszteredménnyel rendelkező utasokat engedhetnek a Németországba induló gépek fedélzetére.
A tesztet legkésőbb az indulás előtt 48 órával kell elkészíteni. Lehet PCR-teszt vagy antigén gyorsteszt. Az eredményt papíron vagy digitális formában kell rögzíteni német, angol vagy francia nyelven.
Pozitív lelet esetén az érvényes menetjeggyel rendelkező utas nem léphet a fedélzetre, hanem követnie kell a vírushordozókról szóló helyi szabályokat, vagyis karanténba kell vonulnia a saját költségén.
A rendelet egyelőre május 12-ig érvényes. Felmentést csak a repülőjáratokon dolgozók és az ötévesnél kisebb gyerekek kapnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!