A cseh parlament január 22-ig meghosszabbította a szükségállapotot

Kedden döntött a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.

A koalíciós kormány azt kérte a parlamenttől, hogy a december 23-án lejáró szükségállapotot 30 nappal hosszabbítsák meg. Andrej Babis miniszterelnök a kérést azzal indokolta, hogy a szükségállapot fenntartása lehetőséget ad a kormánynak a koronavírus-járvány elleni gyors és hatékony intézkedések meghozatalára.

A képviselőház többórás, éles vita után hozott döntést, és a szükségállapotot január 22-ig meghosszabbította. Az ellenzéki pártok egybehangzóan elutasították a kormány kérését. Az előterjesztést végül csak a két kormánypárt – ANO mozgalom, valamint a szociáldemokrata párt – és az őket kívülről támogató kommunista képviselők szavazataival fogadták el.

Csehországban október 5-én hirdettek szükségállapotot, amelyet most harmadízben hosszabbítottak meg. A szükségállapot lehetővé teszi a kormánynak, hogy a társadalmi és gazdasági életet korlátozó óvintézkedéseket foganatosítson a koronavírus-járvány megfékezésére.

Tavasszal a koronavírus-járvány miatt március 12-től május 17-ig volt szükségállapot az országban.

„Biztos, hogy egy hajóban evezünk. Sajnálom, de tudom, hogy fájdalmas intézkedéseket kell hoznunk, és ehhez kell a szükségállapot. Más lehetőségünk nincs” – jelentette ki Jan Blatny egészségügyi miniszter a parlamenti vitában. A szükségállapot többek között lehetővé teszi azt is, hogy a kritikus helyzetben a hadsereget is bevethessék a problémák megoldására.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19