Sok beteg későn kerül kórházba, s olyan gyorsan romlik az állapota, hogy nem egyszer néhány órával az érkezése után máris lélegeztetőgépre kell kapcsolni - mondta a Népszavának Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter. Ma már egyértelmű, hogy az egyre több súlyos állapotú koronavírusos beteg ápolásához, intenzív ellátásához kevés az orvos és szakápoló.
A romló halálozási adatok mögött az is ott van, hogy a járványhelyzet kezeléséért felelős állami szervek nem foglalkoztak a lakosság megfelelő felkészítésével. Nincs kellő alapossággal kidolgozott protokoll, hogy mit tegyen az ember, ha pozitív lesz a vírustesztje.
Elvileg a háziorvosát kell hívnia, akit azonban többnyire nehezen lehet elérni. A korábbi miniszter napi 10-15 üzenetet kap a fővárosból és vidékről is, amelyekből az derül ki, hogy ügyeleti időben végképp elakadnak a fertőzöttek, ráadásul a halottak magas száma is arra ösztönzi a súlyosbodó tünetekkel küzdő betegeket, hogy a lehető legtovább maradjanak otthon. - összegzi a napi.hu.