Több nyugat európai országba nehézkes a beutazása azoknak akiket, Szputnyik vakcinával oltottak be, pedig Orbán Viktor miniszterelnök májusban az állami rádióban mindenkit megnyugtatott, hogy a keleti vakcinákkal is lehet majd utazni.
Sem a WHO, sem az Európai Gyógyszerügynökség nem engedélyezte idáig a Szputnyik forgalomba hozatalát. Az ATV Híradójának megszólaló virológus szerint a Szputnyikkal oltottak harmadik oltásként az egy dózisú Janssent fogadhatnák el megoldásként, amit viszont a magyar szakemberek nem ajánlanak.
„Mindenki biztos lehet benne, hogy a keleti vakcinákkal is lehet majd utazni" - mondta még májusban Orbán Viktor az állami rádióban – idézi az ATV.
Azóta a kormány már 17 országgal állapodott meg a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. Köztük van Ciprus és Horvátország, de például nem szerepel a listán Ausztria, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország sem. A digitális uniós védettségi igazolványt sem kapják meg a Szputnyikkal oltottak.
"Az Európai Unió, az Európai Gyógyszerügynökség, egy adag Pfizert, egy adag Modernát nem fogad el" - fogalmazott Rusvai Miklós. A virológus arról beszélt, hogy Magyarországon második oltásként a Pfizerből és a Modernából egy adag vehető fel, amit viszont bizonyos országok nem fogadnak el, nekik az egydózisú Janssen vakcina könnyítheti meg az utazást, de az meg immunológiai szempontból nem sokat ér a Szputnyik után adva.
"A Janssenből kaphatnának egy adagot, ennél azonban az a probléma, hogy a magyar NNK nem ajánlja a Janssent a Szputnyikra, mert mindkettő humán adenovírus alapú, és az immunogén hatása a Jansennek kevésbé erős a Szputnyik után adva" - összegezte a problémát az ATV-nek.
A szputnyikosoknak egy megoldás marad: a friss PCR-teszt, ami egy négytagú család esetében már nem elhanyagolható költség. Van, a hol ráadásul még karanténba is kell vonulni, amíg vissza nem érkezik a teszteredmény.
"Görögország, Törökország, Egyiptom jelen állás szerint valamennyi vakcinát elfogadja, de hát vannak olyan országok, főleg a nyugat európai országok, ahol elsődlegesen azt a négy oltóanyagot, a Pfizert, a Modernát, az Astrazenecát, és a Jansent fogadják el, és az ezekről szóló európai uniós igazolást" - fejtette ki Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének helyettes szóvivője.
Az ügyben az ATV Híradójának stábja megkereste a Miniszterelnökséget és a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is. Előbbi annyit írt, hogy a Szputnyik a magyar hatóságok és számos más ország által engedélyezett hatásos és biztonságos vakcina. "....minden esetben a célország dönti el a beutazási feltételeket. A harmadik oltás lehetősége pedig mindenki előtt nyitva áll".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!