Döbbenet: hatvanszor gyorsabban terjed a delta plusz variáns

Jóval gyorsabban terjed és valamivel erősebb tüneteket okoz a delta plusz variáns, mint a koronavírus eddigi mutációi.

Az RTL híradója felidézi Müller Cecília pár nappal ezelőtti nyilatkozatát, amelyben a tisztifőorvos arról beszélt, hogy már a delta plusz variánst is kimutatták itthon. A híradó által megkérdezett háziorvos szerint ez a variáns éppen a terjedési sebessége miatt veszélyes.

Késmárky András háziorvos szerint a delta plusz variánsnak 60-szoros a fertőzőképessége az eddigi mutációkhoz képest. Eddig félkapun keresztül tudott bejutni a vírus a szervezetbe, de ez a variáns teljesen kinyitja a kaput a sejtbe – magyarázta a háziorvos. Ebből következik, hogy sokkal gyorsabban tud bejutni a sejtbe és sokkal gyorsabban fertőz – teszi hozzá.

A delta variánshoz és korábbi variánsokhoz képest a delta plusz variáns magasabb lázzal járhat, emellett a gyomor-bélrendszeri tünetek is kifejezőbbek, mint a hányás vagy hasmenés – magyarázza Késmárky. Jakab Ferenc virológus a híradónak elmondta, hogy az eddig kifejlesztett és használt vakcinák a delta plusz variánssal szemben is hatékonyak – idézi a promotions.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19