A minap írtunk Már Toronyt is „megfertőzték” a szombathelyi Parkerdő folyamatos áramkimaradásai 2023. August 09. 07:30 arról, hogy hiába telt el három év, nem javult a helyzet a szombathelyi Parkerdő Lakókertben, sőt, már Toronyt is „megfertőzték” a folyamatos áramkimaradások. De úgy tűnik, hogy még tovább is elér a gonosz áramnyelő szörny keze. Nem sokkal cikkünk megjelenése után ugyanis a Toronnyal szomszédos Dozmat polgármestere, Gombor György kereste fel lapunkat.
„Az említett villanásnyi áramszünetek Dozmaton is évek óta nagy problémát okoznak, ezt már többször is jeleztük a szolgáltatónak írásban és telefonon is. Mivel még friss a dolog, elmondanám, hogy augusztus első hetében is többször volt áramkimaradás, sőt volt olyan nap, hogy a déli órákban egy órán belül legalább négyszer ment el az áram. Nesze neked elektromos főzőlap!” – mesélte a polgármester.
Mint mondta, egyre több dozmati háztartásban helyeznek üzembe új, nagy értékű és érzékeny háztartási gépeket, és már a szerelők is jelezték, hogy nem tesz jót ezeknek a gépeknek a folyamatos és rendszeres áramkimaradás. A biztosító pedig hiába fizet annak, akinek biztosítása van rá, ez akkor is egy nagy probléma, amire úgy gondolja, jó lenne mielőbb megoldást találni.
Azt mondja, gyakori probléma, hogy amikor reggeli órákban elmegy az áram, nem működnek a garázs- és elektromos kapuk sem, így többen nem tudtak időben elindulni. De szerinte mégis az a rosszabbik eset, amikor délután van áramszünet, és emiatt nem működik az elektromos kapu. Ilyenkor az embereknek át kell mászniuk a kerítésen, hogy átállítsák mechanikus működésűre a kaput, hogy be tudjanak járni a saját udvarukba, garázsukba.
„Korábban kisebb szelek esetében elment a közvilágítás is, de ezt már sikerült a szolgáltatónak megoldania. Remélhetőleg a fejlesztés is felgyorsul, hogy a fentebb leírt problémák is ne ismét több év elteltével rendeződjenek” – zárta mondandóját Gombor György.
2025-ben nagy fejlesztés kezdődik
Az E.ON-tól korábban megtudtuk, Már Toronyt is „megfertőzték” a szombathelyi Parkerdő folyamatos áramkimaradásai 2023. August 09. 07:30 hogy a már említett két problémás részt, a szombathelyi Parkerdő Lakókertet és a szomszédos Toronyt ugyanaz a középfeszültségű hálózat látja el árammal. Ehhez tartozik valószínűleg Dozmat is, ezért érinti az ott élőket is a probléma.
Mint mondták, ez egy meglehetősen hosszú hálózat, lég- és földkábeles szakaszai is vannak, melyek gyakran váltakoznak, ezért szakértőik folyamatosan monitorozzák ezt a szakaszt. Így derült ki, hogy jogosak a bejelentések, valóban vannak folyamatos áramkimaradások.
Ezek elmondásuk szerint 1-3 másodperces, villanásnyi áramszünetek, gyakoriságuk pedig változó: vannak hónapok, amikor többször is előfordulnak áramszünetek, de vannak olyan hónapok is, legutóbb például májusban, amikor egyetlen áramszünetet sem regisztráltak.
És bár dühítőek lehetnek ezek az áramkimaradások, még bőven beleférnek a szabványba. Ennek ellenére az E.ON szeretné a lehető legjobban minimalizálni a hibákat, ezért szakértőik úgy döntöttek, hogy három részre tagolják a területet ellátó középfeszültségű hálózatot és külön betáplálási pontokat rendelnek hozzájuk.
„A tervezést és előkészítést követően a beruházás 2025-ben valósul meg. A Danube InGrid hálózatfejlesztési projektsorozat keretében megvalósuló fejlesztés jelentősen javítani fog az egész környék és a környező települések ellátásbiztonságán” – közölték lapunkkal.