Dupla mutáns terjed Indiában

A szakértő szerint van okunk aggódni és ez még csak a jéghegy csúcsa.

Egy dupla mutáns kezdett terjedni Indiában múlt héten. Az E484Q-t és az L452R mutációk már korábban is léteztek, de most egy variánson belül együtt is felbukkantak, tehát először azonosították őket együtt egy vírustörzsben. Dr. Katita Patel, a Brookings Intézet orvosa és Barrack Obama volt tanácsadója azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy az új mutáns aggodalomra ad okot.

„Először is, ez a dupla mutáció hihetetlenül komoly dolog. Ráadásul ez még valószínűleg csak a jéghegy csúcsa” – nyilatkozta Patel.

Azt mondja, nagyon oda kell rá figyelni, mert könnyen elterjedhet a világon. Sokkal fertőzőbb ugyanis, mint az eddigi variánsok, tehát nagy valószínűséggel azokat is megtámadja majd, akik egyszer már átestek a koronavíruson. A szakértők elmondása szerint a szervezet nem tudja azonosítani, így pedig védekezni sem tud ellene.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19