Durván megverte nagymamáját egy herbáltól bódult fiatal férfi a szombathelyi Váci Mihály utcában

Meghökkentő olvasói levelet kaptunk, aminek természetesen megpróbáltunk utánajárni. A történteket megerősítette a rendőrség és a bíróság is, távoltartási végzés lett a vége.

„Tisztelt Szerkesztőség! Egy szomorú s egyben minden szempontból elítélendő esetről szeretném tájékoztatni a Szerkesztőséget” – kezdte olvasónk a levelet.

Elmondása szerint egy fiatal férfi – nevezzük M-nek – alkoholos mámorában nemrég bántalmazta idős, védekezésre képtelen nagymamáját. A történteket természetesen jelezték a hatóságoknál és mentőt is hívtak a helyszínre. Az idős hölgyet sérülései miatt kórházba kellett szállítani és úgy döntött, hogy azonnal feljelentést tesz, valamint távoltartási végzést kér unokája ellen.

Állítólag a nagyapját is bántalmazta korábban

Olvasónk információi szerint M. lakáskulcsait azonnal elvették és másnap a délutáni órákban egy barátjával együtt előállították a rendőrségen. Este viszont elengedték és mivel otthonába nem mehetett vissza a távoltartási végzés miatt, az ismerőseinél házalt, hátha valakinél meghúzhatja magát.

Miután kiengedték őket, M. barátja elmondta olvasónknak, hogy a nagymamára műtét vár, a hét elején pedig bíróság elé állítják M-et. Egy másik informátorunk viszont úgy tudja, hogy a nagymama szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést, az unoka fellökte és megütötte.

A fiatal férfiről állítólag köztudott, hogy problémás és alkohol befolyása alatt beszámíthatatlan is. Olvasónk elmondása szerint korábban nagyapját is bántalmazta, ráadásul többször kidobták már a Váci Szolgáltatóház egységeiből minősíthetetlen viselkedése miatt.

„Véleményünk s a környék lakói szerint a cselekménye megbocsáthatatlan tett, s nem való a társadalomba, a nyomozóhatóság mégis elengedte pár óra után. A nagymama s papa nevelte fel, 6 éves korától. Felháborító!” – zárta levelét olvasónk.

Váci Szolgáltatóház
Bonyhádi Zoltán

Kérdéseinket az ügy kapcsán természetesen elküldtük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a Szombathelyi Járásbíróságnak is. Mindkét helyről megerősítették a történteket.

A rendőrség is közbelépett

A rendőrség szóvivőjétől a következő közlemény érkezett: „A Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információt nem áll módomban adni.”

Dr. Tóth András, a Szombathelyi Járásbíróság szóvivője és elnökhelyettese pedig a következőt válaszolta: „a megkeresésében írtakat meg tudom erősíteni azzal a pontosítással, hogy nem ittas állapotról volt szó, hanem feltehetőleg herbál fogyasztásból eredő bódult állapotról. A bíróság döntésekor arra vonatkozóan nem volt adat, hogy az idős hölgynek milyen gyógytartamú sérülései vannak, így azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy műtét vár-e rá.”

Időközben pedig olvasónk is szolgált újabb részletekkel. Úgy értesült, hogy múlt kedden a Szombathelyi Járásbíróság 6. sz. tárgyalójában hozott döntés alapján 60 napra elrendelték a távoltartást. M. azóta nem tartózkodik Szombathelyen, információi szerint továbbképzésre küldte a munkáltatója Szigetvárra.

Google

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem