Egy magyar orvos szerint egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra

A budapesti Honvédkórház orvosa elmondta: intézményük sürgősségi osztályára naponta 30-50 covid-beteg érkezik, ami "megdöbbentően magas szám".

A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra – mondta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa az M1-en kedd este.

A budapesti Honvédkórház orvosa elmondta: intézményük sürgősségi osztályára naponta 30-50 covid-beteg érkezik, ami "megdöbbentően magas szám". A Honvédkórház két budapesti telephelyén kedden délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen – közölte.

Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők "levegőért küzdenek". Nagyon súlyos állapotban vannak – tette hozzá.

A lehető legtisztább lelkiismerettel azt mondom, hogy "aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik" – fogalmazott. Aki nem jelentkezik oltásra, vagy "válogatni szeretne érzelmi alapon", az hibázik, veszélyezteti saját és hozzátartozói életét. Aki pedig fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – figyelmeztetett Péter Ádám.

A szakorvos leszögezte: egyértelműen, szakmai biztonsággal kijelenthető, hogy a Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak és hatásosak. Aki jelentkezik az oltásra, az megkapja a neki megfelelő oltást – tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19