Majdnem négyszáz új tagot hívott meg a köreibe az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences), az a csoport, akik minden évben megszavazzák az adott év Oscar-jelöltjeit és nyerteseit – számol be a Telex.
Idén a 398 új név között egy magyar található: Forgács Erzsébet maszkmester és sminkes. Forgács a karrierjét a nyolcvanas években kezdte, dolgozott például a Dögkeselyűn, Enyedi Ildikó, Szabó István filmjein, de a Magyarországon forgatott Schwarzenegger-filmen, a Vörös zsarun is, illetve szerepel a neve az Oscar-díjas Saul fia stáblistáján is.
Az IMDb szerint a legutóbbi munkája is Szabó Istvánhoz kötődik, a Zárójelentés című filmjén dolgozott. Forgács 2022-ben megkapta az állami Balázs Béla-díjat „a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!