Wang Jianwen úr a Borostyánkő Áruházban működő Ázsia Kincse Áruház tulajdonosa. Felajánlásából 190 pulzoximétert (véroxigénszint- és pulzusmérő egyben) vásárolnak majd a szombathelyi lakosok részére – közölték a szombathely.hu-n.
Wang Jianwen úr hétfőn találkozott Nemény András polgármesterrel. A találkozón elmondta, hogy valamilyen módon viszonozni szeretné, hogy az itt élők befogadták. Úgy gondolja, rengeteget kapott ettől az országtól és Szombathelytől is.
Ajándéka – az önkormányzat által korábban vásárolt
Véroxigénszint-mérőket vásárolt Szombathely a koronavírus-fertőzötteknek 2020. December 15. 18:08 150 darab pulzoximéterrel – együtt a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetéhez kerül. Innen igényelhetik majd a háziorvosok is, így az eszköz eljut a szombathelyi betegekhez.
Nemény András egy hónappal ezelőtt szerezte be a 150 darab véroxigénszint-mérőt, melyek összesen több mint 2 millió forintba kerültek, ezeket pedig, akárcsak a korábban érkezett gyorsteszteket, polgármesteri keretéből finanszírozta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
