Egy teljesen új fáraót ástak ki Egyiptomban

Az eddig ismeretlen fáraó egy vadiúj dinasztiát is kapott.

Az egyiptológusoknak idén kétszer jött a Jézuska: köszönhetően a Penn múzeum archeológusainak, egy teljesen új egyiptomi uralkodót tanulmányozhatnak. A szép nevű Woseribre Senebkay körülbelül időszámításunk előtt 1650 és 1600 között uralkodhatott.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A Penn kutatóinak szó szerint darabkákból kellett összeállítani a csontvázat, mivel a sírokat rengetegszer kifosztották és megrongálták az évszázadok alatt. De most, hogy készen van, a tudósok úgy vélik, Woseribre a negyvenes évei közepén halálozhatott el, és körülbelül 178 centi magas volt. Az új fáraó felfedezésével egy új dinasztia is dukál: Woseribre hivatalosan az Abüdosz dinasztia első tagja, a dinasztia nevét a felfedezés helyéről kapta.

A megtalált fáraó teljesen új távlatokat nyithat az egyiptológiában
Nyugat.hu

A kutatók egyébként akkor botlottak bele a lenyűgöző leletbe, mikor egy másik fáraó, Sobekhotep a közelben lévő nyugvóhelyét vizsgálták. Sőt, úgy tűnik Senebkay maga is „újrahasznosított” dolgokat elődjei sírjából: az általa használt cédrus-láda például Sobekhotep-é volt. Ez arra utal, hogy az uralkodó komoly anyagi nehézségekkel küzdött. A tudósok abban bíznak, hogy a közelben még több, eddig a tudomány számára ismeretlen uralkodó sírját is megtalálhatják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű