A december óta 24 százalékról 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével - közölte elemzése alapján a Századvég pénteken az MTI-vel. Az intézet ebből arra következtet, hogy a járvány megfékezését is a vakcináktól várják.
A közlemény szerint azoknak a száma is nőtt, akik valószínűleg szeretnék magukat beoltatni: a decemberi 25 százalékkal szemben a megkérdezettek 28 százaléka nyilatkozott így.
A magyarok 35 százaléka vélekedett úgy, hogy biztosan nem vagy valószínűleg nem adatja be magának a vakcinát. Ez az arány novemberben 52, decemberben 48 százalék volt - írta a Századvég.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!